FONTOS


 

Csipes nyomában
Egy páros, két kontinens

Hegedűs Róbertet és Fehérvári Vincét csupán egy méter választotta el attól, hogy a férfi kajak szakágban -- a nyolcszoros vb-első Csipes Ferenccel társbérletben -- minden idők legeredményesebb világbajnoki aranygyűjtői legyenek, ám Poznanban K--2 200 méteren a cél előtt vezető helyen beborultak pároshajójukkal. A két szegedi klasszis nem tett le arról, hogy beérje korábbi honvédos szakosztály-vezetőjét, igaz, az elkövetkező három hónapban még megközelítően sem gyakorolnak együtt. A megfogalmazás így pontos, Fehérvári ugyanis már majd egy hónapja Japánban tart bemutató edzéseket, Hegedűs pedig október elejétől karácsonyig Kanadában készül -- a következő idényre és jurátusi vizsgáira.

Fehérvári Tokióban élő barátnőjéhez utazott pihenni, ám amint megtudták a japán szövetség vezetői, hogy egy hétszeres világbajnok vendégeskedik hazájukban, felkérték, hogy tartson tréningeket lelkes, de nem épp eredményes versenyzőiknek. A Démász-Szeged menője tehát ezekben a hetekben a szervezők költségén keresztül-kasul beutazhatja Japánt. Hegedűs a Felkelő Nap országa helyett egyelőre a Dél-Alföldön, a napfény városában időzik, és tanáraival, csoporttársaival egyeztet, hogy Észak-Amerikában is megkaphassa jogi egyetemi jegyzeteit.

"Nem a kellemetlen poznani emlék miatt távolodunk el egymástól, egyszerűen mindkettőnk kihagyhatatlan lehetőséghez jutott -- mondja Hegedűs Róbert. -- A vébé történései közül szívem szerint a kétszázas négyes győzelmét idézem fel, a páros kudarcán már túltettük magunkat. Nem hibáztatjuk egymást, csak fájlaljuk, hogy nem nyerhettünk sorozatban negyedszer is e számban... Igen, tudom, hogy az arannyal a legeredményesebb férfi kajakosok sorába léptünk volna, ám amondó vagyok, jut még időnk arra, hogy beérjük, avagy megelőzzük a csúcstartót. Ez nemes fricska lenne azután, hogy Csipes elküldte a Honvédtól edzőnket, Séra Miklóst. Jóllehet, elismerem, a folyamatot mi indítottuk el Szegedre szerződésünkkel. Az átigazolást persze nem bántuk meg: jövőre Eb-t rendez a város, következésképp helyben hálálhatjuk meg a bizalmat."

Hegedűs az 1997-es vb-helyszínén, Dartmouth-ban időzik majd az év végéig, ahol napi hét-nyolc órányi angol tanulás mellett néhány kanadai válogatott kajakos társaságában heti öt-hat edzésen is résztvesz, s ha még marad ereje, ideje, szálláshelyén magyar törvényeket magol: "A félévi vizsgákra ilyen szoros időbeosztás mellett is rendjén felkészülök, nagyobb gondjaim a versenyidőszak közepére eső májusi-júniusi szemeszterzárással lesznek."

A közelmúltban egyébként Hegedűs egy szlovéniai kalandtúrán a maga kárán tanulta meg, hogy elsőévesként a gyorsasági versenyzők sem doktorálhatnak vadvízi evezésből: "A Soca folyón trackingeltünk páros kenukkal. Tapasztalatunk olykor a hajóban maradáshoz is kevés volt, és csupán ahhoz volt elég, hogy a túravezetők unszolásunkra olyan helyekre is elvigyenek minket, ahová hobbiból lapátolókkal nem merészkednének."

GG, Nemzeti Sport 2001.09.21.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK