FONTOS


 

A kétszázas négyes harmadik vb-aranyára vágyik
Elsődleges Beé-verzió

Aki át mond, mondjon Beét is - gondolhatta a válogatókon 200 és 500 méteren induló négyesét összeállító kajakedző, Séra Miklós. Az elmúlt hónapok történései bizonyították, hogy a kétszeres világbajnok Beé István és társa, Hegedűs Róbert köré érdemes csapatot, csapathajót szervezni. A jövő heti, poznani világbajnokságon mindketten tagjai lesznek mindkét kvartettnek: hasonló bravúrra csak az olimpiai arany- és ezüstérmes Horváth Gábor lehet büszke, akinek az 500-as egység mellett az ötkarikás távon, tehát 1000 méteren startoló négyesben is bérelt helye van.

Persze maradjunk a Beé-verzió jegyében összeállított négyeseknél - főként a sprintszámban indulónál. Ez az egység tudniillik 1997 óta szinte verhetetlen. Az olimpiai évektől eltekintve az év versenyének mondható világbajnokságokon az 1998-as szegedi regatta óta győzelmet győzelemre halmoznak. Egy Eb- és két vb-elsőség után a tavalyi - ugyancsak poznani - kontinensviadalon végeztek a harmadik helyen, és ezt oly komoly visszaesésnek tekintették, hogy érzékeny búcsút vettek egyik társuktól, jelesül Kajner Gyulától.

"Valóban nem volt könnyű a döntés, hiszen Gyuszival korábban remekeltünk, s tulajdonképpen már az első hiba után módosításra szántuk magunkat - mondta Beé István. - Utólag azonban állítom, hiába sikeredett fájdalmasra a váltás, Horváth Gáborral erősödtünk. Magyarázat helyett megteszi, ha megmutatom a néhány hete, Milánóban nyert újabb Eb-aranyunkat. A csapatunkban amúgy teljes az összhang, az egyesben is kiváló Fehérvári Vince jelenléte is sokat számít. A dunavarsányi edzőtáborban remek időket teljesítettünk, így szeretnénk megszerezni zsinórban harmadik vb-elsőségünket. Talán az egységet példázza az is, hogy a tavaly óta jurátus Hegedűs Robi barátomat követve én is beiratkozom a szegedi jogi egyetemre, bár néhány évet még várni kell, míg a doktorok hajójává avatják a négyesünket..."

A másik, az ötszázas kvartett - noha tagjai máris remek csapatot alkotnak - egyelőre igen vegyes összetételűnek tetszik. A kajaksport professzora, docense és elsőévese is ott ül a hajóban. Beé és Hegedűs mellett a vb-n legutóbb hat éve (!) szerepelt Borhi Zsombor és a világversenyen debütáló Jármy Márton sorolható az említett kategóriák egyikébe, másikába. "Afféle öszvér négyes ez, de a legjobb keverék - erősíti meg a felvetést Beé. - A furcsának ható összeállítás teljes egészében az edzőnk, Séra Miklós ötlete, és az ő érdeme a csapat együvé kovácsolása is. Négy egyesületből, a Honvéd-Westelből, a Démász-Szegedből, a Délviép-Kaposvárból és az Építőkből, vagyis az ország három pontjáról verbuválódtunk, s csupán a második válogatóra ültünk egy kajakba. Ezzel együtt legyőztünk több esélyesebbnek vélt négyest, közte a három olimpián járt versenyzőből és az első válogatót nyerő egység vezérevezőséből álló kvartettet."

Beé szerint talán ez a válogatott legjobban motivált társasága: "Borhi évek alatt felgyülemlett bizonyítási vágyát hadd ne én magyarázzam, Jármy első világversenyén akar bizonyítani, mi pedig Hegével azt kívánjuk megmutatni, hogy nem csak sprintszámokban vagyunk erősek." Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy Beé Fehérvári társaként tavaly már majdnem nagyot alkotott 500 méteren: "Így igaz, a Kammerer, Storcz duó ellenében csak az olimpiai szétlövésen kaptunk ki... Én nem adom fel, a gyereknevelésen és a diploma megszerzésén túl az athéni részvétel a legfontosabb távlati célom."

GG, Nemzeti Sport 2001.08.18.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK