FONTOS


 

Vivendi IV. maratoni Európa-bajnokság, Győr
Salga: egy dupla rendel

- Szombaton és vasárnap összesen hetvenhárom kilométert kajakozik majd az Eb-n több tízezer ember előtt. Nem vállalja túl magát?

- Új társam, Jámbor Attila a bűnös, ő találta ki, hogy dupláznom kell - mondta Salga István maratoni kajakos Eb-aranyérmesünk. - Attila úgy ítélte meg, hogy korábbi társával, Szakály Viktorral kevesebb esélye lenne a világversenyeken, mint velem. Azt is elfogadta, hogy a páros előtt egy nappal egyesben is teljes erőből végighajtom a 36.5 kilométeres távot. Amúgy szolidaritást vállal velem: idén ő a magyar csapat másik szólókajakosa.

- Úgy tudom, K-2-esük sajátságos körülmények közepette harcolta ki a válogatottságot.

- Valóban érdekes időszakon vagyunk túl. Az első válogatón Jámbor még Szakállyal győzött, majd a másodikon már velem lett második, úgy, hogy régi párja Bauer Gyulával a harmadik helyen végzett...

- Közben pedig a nevető harmadik nyert, a Szigeti, Faludy kettős.

- Igen, ezzel ők automatikusan kvalifikálták magukat életük első nemzetközi maratoni versenyére. Nekünk pedig pótválogatón kellett volna bizonyítanunk, meg is tettük volna, ám Szakályék nem jelentek meg a szétlövésen. Jobb lett volna, ha ott dől el a részvétel kérdése.

- Az egyesbéli szereplése mellett mennyire tanult bele a pároskajakozásba?

- Csupán másfél hónapja készülünk együtt, s szerintem máris kellőképp összhangba kerültünk. Dolgunkat csak az nehezíti, hogy amíg a mi kezünkben vasárnapra már benne lesz egy maratoni, addig a közvetlen riválisaink pihenten állnak rajthoz.

- Gondolom, nem tesz különbséget a számok között, s egyikre sem készül jobban.

- Dehogynem, számomra továbbra is a K-1 a legfontosabb. Egyrészt ez előbb következik a programban, másrészt e számban mégis csak én vagyok az Európa-bajnoki címvédő.

- Miként éli meg azt, hogy maratonistaként így is keveset foglalkoznak önnel?

- Már elfogadtam, hogy a síkvízi szakág elismertsége nagyobb, jóllehet, most, hogy újra itthon kerül sor egy világversenyre, nekünk is kijut a jóból. A két évvel ezelőtti győri vb óta azért talán ránk is jobban odafigyelnek.

- Azért olimpiai távon szintúgy lehetne keresnivalója.

- Két éve harmadik voltam K-1 1000 méteren a válogatón, tavaly pedig Vereckei Ákos számában, K-1 500-on negyedik. Idén is lapátoltam a síkvízi válogatottal: Sevillában Séra Miklós csapatával edzőtáboroztam, amelyben nem hosszútávú menők, hanem kétszézas sprinterek készülnek. Hogy mást ne mondjak, nem égtem le közöttük.

- Azt azért ne mondja, hogy a hatszoros világbajnok Fehérvári Vincét is megszorította a pályaevezéseken!

- De mondom. Csakhogy akkortájt még zömében négykilométeres időmérő tréningjeik voltak... Huszonnyolc évesen természetesen nekem már nem a váltásra, hanem maratoni karrierem kiteljesítésére kell törekednem.

- A sikerhajhászáshoz Győrnél jobb helyet keresve sem találna.

- No, igen, a helyi vízisportegyesület kajakosa vagyok, így én tényleg hazai pályán versenyzek, ráadásul az edzőm, a szakág élén álló Borsodi Géza is győri. Legutóbb egy ezüstöt hajtottak ki belőlem a lokálpatrióták, most, ha megengedik, nem érném be ennyivel.

Névjegy

SALGA ISTVÁN

Születési hely, idő: 1973. 06. 15., Zalaegerszeg

Klub: Győri VSE

Edző: Bosodi Géza

Nevelőedző: Érsek László

Kiemelkedő eredményei: Európa-bajnok (1999: K-1), 2x vb-2. (1999, 2000: K-1), 1x vb-3. (1995: K-1)

Győri Eb-száma: K-1, K-2

JÁMBOR ATTILA

Születési hely, idő: 1974. 07. 31., Budapest

Klub: Tolnatext

Edző: Barina József

Nevelőedző: Barináné Ritt Gabriella, Barina József

Kiemelkedő eredményei: 2x világbajnok (1998, 1999: K-2), 1x Eb-2. (1999: K-2)

Győri Eb-száma: K-1, K-2

SZIGETI KRISZTIÁN

Születési idő, hely: 1976. 11. 02., Kaposvár

Klub: Délviép-Kaposvár

Edző: Angyal Ákos

Nevelőedző: Gyöngyösi János, Nichtavicz Zsuzsanna

Győri Eb-száma: K-2

FALUDY KRISZTIÁN

Születési hely, idő: 1976. 10. 03., Kaposvár

Klub: Délviép-Kaposvár

Edző: Angyal Ákos

Nevelőedző: Gyöngyösi János, Nichtavicz Zsuzsanna

Győri Eb-száma: K-2

GG, Nemzeti Sport 2001.07.11.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK