FONTOS


 

Pick-kupa, első síkvízi Eb- és vb-válogató, Szeged - Pulaiék pofonja
Már nem kék a Kökény, recece

Ha valaki a csütörtöki özönvízszerű eső és a pénteki erős szél után ilyen jó időt jósol a Maty-éri gróf Széchenyi István evezős- és kajak-kenu-pályán a Pick-kupa 1000 méteres döntőinek napjára, nos, nehezen hittek volna neki. Ideális feltételek fogadták az első válogató ezerméteres döntőit. A pályán is csak a felevező Storcz Botond talált kivetnivalót - a szó szoros értelmében. Azt kérte ugyanis a versenyigazgató Vaszary "Kökő" Zoltántól, hogy rakassa el az útból az ötszáz méteren levő pontonhajót, amely becsellengett a pályára. Storcz érthetően nem szeretett volna egyesben szlalomozni, minthogy ő síkvizi versenyre készült. Nos, a versenyigazgató teljesítette kérését, s kivetette a hajót. Mint később kiderült, ez sem segített Botondon. Persze ilyenkor a sok versenyt látott újságíró - csak úgy magában - megkérdezi, hogy miért nem lehet az év egyik legfontosabb hazai versenyén használni a rajtgépeket?! Azután azonnal válaszol is önmagának: azért, mert hiányzik az a nyolcvanmillió, amivel az idén kevesebbet kapott a szövetség - minden idők legeredményesebb olimpiája után.

A nyitószámban simán nyert az olimpián második helyet szerzett női kajak négyes. Igaz, hogy ezer métert kellett végigdarálnia, és Kőbán Rita helyett Bóta Kinga lapátolt a hajóban. Ez azonban nem lehet probléma négy ilyen stramm lánynak.

Ebben az évben ahol elindult, ott nyert is Kolonics György. Lapátolhatott a magyar bajnokságon vagy a Mol-kupán, küzdhetett ellene Andreas Dittmer vagy Kozmann György, mindig ő ért elsőként a célba. Most azonban az olimpiai résztvevő, a nagy küzdő Zala György volt "Kolo" kihívója. Az idegesség ellen persze a legjobb a nagy különbségű győzelem: így is tett Kolonics, ráadásul az e számban két olimpiai bronzot szerzett Zalát még Kozmann is megelőzte.

És következett a nap egyik nagy meglepetése. Storcz Botond immár kikerülendő hajó híján haladt az élen ötszáz méterig, ám féltávnál már Kökény Roland vette át a vezetést, s bár kétszáz méterrel a cél előtt még nyílt volt a verseny, a befutónál már tetemes előnyre tett szert a Sydneyben is szerepelt Kökény, aki az eredményhirdetés után így nyilatkozott: "Botival együtt készülünk Csepelen, általában ő a gyorsabb, és a bajnokságon is ő nyert, igaz, kis különbséggel. Most én voltam a gyorsabb, de ezt csak az utolsó ötvenen éreztem. Végig azt gondoltam, képes még robbantani. Szerencsére ma nem tudott."

A női egyesek döntőjében nem borult a papírforma, hiszen jelenleg Kovács Katalin a "number one" a hölgyek között. Bóta Kinga tisztességesen kapaszkodott utána, de talán nem hitt igazán saját sikerében.

Ha Kökény győzelme meglepetés volt, akkor a tavalyi eredményeket figyelembe véve a nap legnagyobb "durranását" a C-2-esek futama hozta. De csak akkor, ha a tavalyi eredményeket vesszük figyelembe... Ugyanis az idei forma alapján azért nem volt esélytelen a szegedi kenu kettős, a Hüttner Csaba, Fürdök Gábor duó. Akik ugyanis ezren a Zereske fémjelezte németeket is képesek megverni, azok az olimpiai ötödik Pulai Imre, Novák Ferenc kettős ellen sem esélytelenek, főleg úgy, hogy "Sumákék" ez évben még nem mérettettek meg. Ötszázig volt csak éles a verseny, a második szakaszon szinte állva maradt a Honvéd-Westel egysége - a végén cirka két hajó volt a Démász-Szeged menőinek előnye. Nem csoda, ha boldogan jöttek a toronyba, ahol szakértőként Kolonics is megfordult, s ha már itt járt, nyilatkozott a párosról: "Együtt készülünk Fürdökékkel, érezhetően bennük volt ez a győzelem, hisz tavaly is csak orrhosszal maradtak le a sydneyi indulási jog megszerzéséről. Persze ez még csak az első meccs volt közöttük, no és Pulaiék igazi száma az ötszáz. Magamról csak annyit - annak ellenére, hogy az idén mindent nyertem, Zalától tartottam. Ő nagy küzdő, és nem tudtam, hol tart. Jó, hogy nem bírta a tempómat. Vasárnap Hofmann Ervin lesz az új arc, ám ötszázon számomra kedvező, hogy csak egyet kell nyernem, akár hibázhatok is egyszer, ám szívesen kiegyeznék a mai formámmal."

A férfi kajak párosoknál abszolút esélyes volt a két Krisztián - Veréb és Bártfai. Ennek megfelelően versenyeztek olimpiai bronzérmeseink, bár Siebel Lajosék gyakorlatilag a célig üldözték őket, "Csucsuék" egy beülővel nyertek.

A hölgyeknél egy új összeállítású, fiatal, lendületes egység, a Szabó Ágnes, Fazekas Krisztina duó nyert vagy másfél hajóval, szinte nem is kellett célfotót csinálni.

A nap utolsó számában az olimpiai bajnok férfi négyes hozta magát, s ezzel elsőként szerezte meg az Eb- és vb-kiküldetést. Kammerer Zoltán így nyugtázta a napot: "Kellett ez a siker nekem és Botinak is. Egy helyünk így már van, jó lenne holnap az ötszáz párost is letudni, és akkor Storcz is felpöröghetne ezer egyesben."

Ehhez persze a szombati nap hősének, Kökénynek is lesz egy-két szava. Mindenesetre "ez a Kökény" már fekete, vagyis érett - recece...

Pick-kupa, síkvűzi válogatóverseny, Szeged

1000 m döntők

Férfiak. K-1: 1. Kökény Roland (Csepel) 3:44.60 perc, 2. Storcz (Démász-Szeged) 3:45.35, 3. Bethlenfalvi (Mezőgép) 3:45.38. K-2: 1. Bártfai Krisztián (MTK), Veréb Krisztián (Csepel) 3:27.02, 2. Siebel, Bauer (Csepel) 3:27.89, 3. Eigner, Baranyai (Multi) 3:30.74. K-4: 1. Kammerer Zoltán (Győr), Storcz Botond (Démász-Szeged), Vereckei Ákos (Csepel), Horváth Gábor (Honvéd-Westel) 3:10.46, 2. Molnár P., Szélpál, Pusztai, Biczók (Démász-Szeged) 3:14.58, 3. Baranyi (MTK), Kucsera (MTK), Paumann (Vác), Fekete (Építők) 3:19.79.

C-1: 1. Kolonics György (Csepel) 4:11.83, 2. Kozmann (Atomerőmű) 4:16.09, 3. Zala (BSE-ESMA) 4:16.90. C-2: 1. Hüttner Csaba, Fürdök Gábor (Démász-Szeged) 3:51.30, 2. Pulai, Novák (Honvéd-Westel) 3:54.45, 3. Ipacs (BSE-ESMA), Gajárszky (Csepel) 3:55.15.

Nők. K-1: 1. Kovács Katalin (MTK) 4:12.60, 2. Bóta (Tiszaújváros) 4:13.83, 3. Wohner (Lágymányos) 4:17.73. K-2: 1. Szabó Ágnes, Fazekas Krisztina (MTK) 3:57.87, 2. Rasztótzky, Móni (MTK) 3:59.50, 3. Szonda (Tiszaújváros), Csay (Győr) 3:59.64. K-4: 1. Kovács Katalin (MTK), Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga (mindhárman Tiszaújváros) 3:33.30, 2. Dékány (Tiszaújváros), Rasztótzky, Móni, Szabó Á. (MTK) 3:34.72, 3. Barócsi (Lágymányos), Szádovszky (Újpest), Rácz (KSI), Wohner (Lágymányos) 3:36.10.

Barok István, Nemzeti Sport 2001.06.17.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK