FONTOS


 

Újra vízen az aranylányok

A két nagyszerű kajakos, Szabó Szilvia és Bóta Kinga egyaránt három aranyérmet nyert a hétvégi Európa-bajnokságon, de ünneplésre most nincs idejük. A kajakos lányok ugyanis - fél nap pihenő után - már kedden reggel vízre szálltak, hogy belefogjanak az augusztusi világbajnokságot megelőző felkészülésbe.

A két hölgyről már korábban is lehetett tudni, hogy kiváló kajakosok, Szabó Szilvia például két ezüstérmet is nyert a tavalyi olimpián, de az idei Eb-n minden várakozást felülmúltak. Mindketten három számot vállaltak, és mindháromban az első helyen végeztek. Köztük két olimpiai számban: Kovács Katalinnal és Viski Erzsébettel közösen győzelemre vitték az 500 méteres négyest, majd párosukkal is aranyérmet nyertek. Ezt követően 200 méteren tripláztak, Szabó Szilvia egyéniben, Bóta Kinga pedig a négyesben ülve verte az európai mezőnyt.

Páratlan siker, ünneplésre azonban mégsem maradt idő. Hétfőn délelőtt érkeztek haza Milánóból, és a fárasztó buszutazás után Kingának egy rendes ebédhez, valamint alváshoz volt kedve. Szilvit is kimerítették a hétvégi futamok, és ezt leginkább a kedd reggeli vízre szálláskor vette észre. Mint mondja, fájdalmas volt az edzés, akkor érezte igazán, hogy mennyit vett ki belőle az Eb és a hosszú utazás. Ezen a héten még lazább felkészülés vár rájuk, most próbálják ki az újonnan kapott hajókat is, az azonban csak később dől el, hogy az augusztusi vb-n ezekben fognak-e rajthoz állni.

Öt hét van hátra a poznani világbajnokságig, és a lányok tudják, kemény felkészülés vár rájuk. Az lesz az év legfontosabb versenye, ennek megfelelően az azt megelőző edzőtábor lesz a legmegerőltetőbb - mondja Szilvi. A vb-re is érvényes az a szövetségi kapitány által megfogalmazott szabály, hogy egy versenyző legfeljebb három számot vállalhat. A két hölgy több számban is bevethető lenne, ezért egyelőre az 500 méteres négyes és páros indulás tűnik biztosnak. Kinga ugyan 200 méteren is bizonyított Milánóban, de 1000 méteren is szívesen beszállna valamelyik egységbe. Szilvi valószínűleg ugyanezen számokban - 500 méteres négyes és páros, valamint 200 méteres egyéni - fog rajthoz állni, de ez még függ a szövetségi kapitány döntésétől is.

A világbajnokság helyszíne a lengyelországi Poznan lesz, a futamokat augusztus 23. és 26. között rendezik. Így a lányoknak egészen a nyár végéig kell várniuk a nyaralással. Sőt, Kinga még a születésnapi buliját is kénytelen lesz elhalasztani néhány nappal. A jeles nap augusztus 22.-re esik, így a kajakos hölgy inkább megvárja az eredményhirdetéseket, hátha lesz még mit megünnepelni.

MKKSZ 2001.07.24.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK