FONTOS


 

Kajak-kenu: MKB Kupa II. Felnőtt I. Ifjúsági Válogató; Szolnok, július 6-8.
Párosok párbaja a második válogatón


Az első válogató megnyitotta, a második minden bizonnyal bezárja majd az Európa- és világbajnokságra készülő kajak-kenu csapattal kapcsolatos kérdéseket. Több számban is kemény küzdelem várható majd a szolnoki MKB Kupa II. Felnőtt Válogatón (július 6-8.), többek között ott fog eldőlni, hogy a Storcz-Kammerer kajakpáros és a Pulai-Novák kenukettős kijutnak-e az idei világversenyekre, és megmérkőzhetnek-e majd a nemzetközi mezőnnyel azon számokban, melyekben tavaly olimpiai aranyérmet nyertek.

A két válogató között a versenyzőknek három hetük van arra, hogy felturbózzák magukat a második fordulóra. Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint az eddigi évek tapasztalatai azt mutatják, ez az idő elegendő az első fordulón elkövetett esetleges hibák korrigálására, s bizony akadnak, akiknek szükségük is lesz erre. A kapitány az olimpiai bajnok Pulai Imre, Novák Ferenc duó példáját hozza, akiket az első, szegedi válogatóversenyen 500 és 1000 méteren is maga mögé utasított a fiatal Fürdök Gábor, Hüttner Csaba páros. Bár Pulaiék, mivel ők az 500 méteres táv olimpiai bajnokai - előnyben vannak: nekik elegendő az egyik válogatót megnyerniük ahhoz, hogy kijussanak a világversenyekre. A szegedi regatta után azonban úgy tűnik, ehhez Fürdökéknek is lesz néhány szavuk, a Sydney-be még tartalékként utazó fiatal páros ugyanis idén alaposan felszívta magát, és nagyon meg szeretné szorongatni az öregeket. Az ugyancsak olimpiai aranyéremmel büszkélkedhető Storcz Botond, Kammerer Zoltán duónak szintén a sarkában vannak a vetélytársak, sőt, a szegedi válogatón a Bártfai-Veréb kettős le is győzte őket. Kammereréknek nem lesz könnyű dolguk, Botond ráadásul a múlt héten meg is betegedett, és csak a napokban tud újra edzésbe állni.

A nagyszerű formában lévő kenus, az olimpiai bajnok Kolonics György és a szintén olimpiai arannyal büszkélkedhető kajaknégyes - melynek Storczon és Kammereren kívül tagja még Vereckei Ákos és Horváth Gábor - egyértelmű győzelmet arattak a szegedi válogatón, így kivívták az Európa- és világbajnoki indulás jogát, és a szövetségi kapitány szerint a papírforma fog érvényesülni a lányoknál is. A szegedi regatta után minden bizonnyal az MKB Kupán is Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Bóta Kinga és Viski Erzsébet lesznek a favoritok, akik mindannyian bizonyítottak már a korábbi évek nemzetközi viadalain.

Angyal Zoltán ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az ismerős arcok mellett újak is megjelenjenek a világversenyekre utazó csapatban. Ezt célozzák azon kitételek, hogy egy versenyző legfeljebb három számot vállalhat, valamint az, hogyha valamelyik számban szétlövésre kerül sor, akkor annak győztese a vb-n, vesztese pedig az Eb-n állhat rajthoz. Így biztos Eb-résztvevő a szegedi válogatón 500 méteren győzedelmeskedett, fiatal kajakosok - Kadler Viktor, Babella Balázs, Katyina Miklós és Bauer Márton - alkotta kvartett, amely maga mögé utasította a Siebel Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos és Horváth Gábor hajtotta négyest. A szövetségi kapitány ezen eredmény kapcsán megfontolandónak tartja, hogyha Storcznak és Kammerernek nem jön össze a páros szám, akkor Siebel és Kökény helyére őket ülteti, és így 500 méteren is az olimpiai bajnok egység indulna el az MKB Kupán.

Lehetnek tehát, és minden bizonnyal lesznek is meglepetések a második válogatón, a kenu négyesek 500 és 1000 méteres összecsapásaira azonban még várni kell, azok ugyanis csak az MKB Kupát követő héten fognak vízre szállni. Erre azért van szükség, hogy azon versenyzők is eséllyel szálljanak be egy kvartettbe, akik páros számokat is szeretnének vállalni. A válogatón mindössze negyven-ötven perc van a páros és a négyes futamok között, ez pedig nem elég arra, hogy a versenyző kifújja magát. Angyal ezért döntött úgy, hogy egy héttel később engedi vízre szállni őket, szerinte így nagyobb az esélye, hogy valóban a legjobb egység vívja ki magának az indulás jogát.

MKKSZ 2001.06.26.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK