FONTOS


 

Angyal maradt a kapitány
Férfias küzdelem 1000 méteren


Az utóbbi hónapokban több - egyébként csapathajóban győztes - olimpiai bajnok kajakosunk is jelezte: szívesen kipróbálná magát egyéni számokban is. A tavaly az év edzőjének választott Sári Nándor keze alatt készülő versenyzőknek azonban már egyenesen kötelező, hogy egyes hajóban is rajthoz álljanak a magyar bajnokságot jelentő szolnoki Raab Karcher Kupán (május 18-20.) - tudtuk meg, amikor a Csepelen edző sikercsapat után érdeklődtünk.

A kötelező indulásnak egyrészt anyagi okai vannak, a regattán elért eredmények ugyanis beleszámítanak az egyesületek között zajló pontversenybe, másrészt a verseny jó alkalom a válogatófutamokat megelőző tájékozódásra. Ekkor még mindenki próbálgathatja magát a legkülönbözőbb számokban, és csak eztán dől el, hogy milyen változtatásokra van szükség a válogatókra, amelyre már minden versenyzőnek abban a számban kell készülnie, amelyben szinte biztos a győzelem - hangsúlyozza Sári. Így a csepelieknél csendesnek tűnik a mezőny az 500 méteres számban, előreláthatólag - mint ahogy évek óta -, most is Vereckei Ákosé lesz ez a táv.

Sári úgy látja, a legádázabb küzdelem 1000 méteren várható, hiszen az olimpián ebben a számban rajtoló Kökény Roland mellett indulni fog Vereckei egyszeres és Storcz Botond kétszeres olimpiai bajnok kajakos is, és ekkor még csak a Csepelen edzőket említettük, más kluboknál készülő versenyzőket nem. Storcz és Vereckei ugyan csapathajóban nyertek Sydney-ben, de mindkettejüknek komoly tapasztalataik vannak egyéniben is, így minden bizonnyal a válogatókon is rajthoz állnak a leghosszabb távon. Ha pedig így lesz, akkor igazi, férfias küzdelem fogja eldönteni, hogy ki képviseli hazánkat a nyári Európa-, valamint világbajnokságon.

A két hétig tartó betegsége után újra munkába álló Kökény tisztában van vele, hogy nehéz futamok várnak rá, tudja, hogy Storcz és Vereckei kemény ellenfelek lesznek, a célja azonban ettől függetlenül nem változott: győzni akar. Biztosan nincs ezzel egyedül, de neki további motivációt jelent az, hogy tavaly, miután az olimpián nem került be a döntőbe, megfogadta: ha 2001-ben nem jut ki a kontinensviadalra vagy a világbajnokságra, és nem jut fel a dobogóra, akkor abbahagyja a versenysportot. Ehhez ma is tartja magát, mint mondja, ha nem hoz eredményeket, már csak anyagi okok miatt is félre kell tennie a lapátot.


Ma tartotta első ülését a Magyar Kajak - Kenu Szövetség március 29-én megválasztott Elnöksége. A résztvevők megerősítették tisztségében Angyal Zoltán szövetségi kapitányt, így a következő olimpiai ciklus végéig - 2004. december 31-ig irányíthatja a magyar kajak-kenu válogatott munkáját. Az Elnökség továbbá határozatlan időre megbízta Füleky Andrást a főtitkári pozíció betöltésére és az ezzel járó feladatok ellátására, valamint megválasztották a 2002-es szegedi síkvízi Kajak-Kenu Európa - Bajnokság szervező bizottságának elnökévé is. A szervező bizottság felépítésére és működésére a főtitkár tesz javaslatot, melyet egy későbbi elnökségi ülésen vitatnak meg.

Mivel számos feladat áll az MKKSZ előtt - hiszen nem csupán jövőre, idén is lesz kontinensviadal hazánkban: a júliusi győri IV. Vivendi Maraton Kajak-Kenu Eb -, ezért az elnökség tagjai most tárgyalják meg a testületen belüli munkamegosztást és munkamódszert is.

Folytatódik az UTE kajak-kenu szakosztályának széthullása: Kovács Katalin az MTK-ba igazolt. Személyében az Újpesti TE utolsó világnagyságát is elvesztette, miután Bóta Kinga már korábban eldöntötte, hogy Tiszaújvárosban kívánja folytatni a versenyzést. A kétszeres olimpiai ezüstérmes, háromszoros világ-és kétszeres Európa-bajnok Kovács a klubcsere után is változatlanul Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával készül.

MKKSZ 2001.04.26.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK