FONTOS


 

Vízitelep a csendőrségen
Melegvizű edzőtáborokba készül a kajak-kenu válogatott


Nagyszerű idő, 22-23 fokos hőmérséklet várja Sevilla-ban válogatott kajakosainkat, akik jövő hét kedden indulnak szokásos tavaszi melegvizű edzőtáborozásukra. Eredetileg olcsóbb helyszínre, az olaszországi Sabaudiába utaztak volna - ugyanis a szövetség idén alacsonyabb összegből gazdálkodhat, mint tavaly -, a versenyzők azonban úgy döntöttek, inkább vállalják, hogy személyesen hozzájárulnak a költségekhez, mert így a jóval optimálisabb körülményeket biztosító Sevillában folytathatják a felkészülést.


Kolonics az olcsóbb utat választotta
Az edzőtáborozás költsége fejenként 300 ezer forint, ehhez olimpiai aranyérmeseinknek 20 ezer forinttal, a bronzérmes Bártfai-Veréb párosnak azonban már 110 ezer forinttal kell hozzájárulniuk. Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint mindenképpen szomorú, hogy a versenyzőknek saját zsebükbe kellett nyúlniuk, de hozzáteszi, szerencsére senkinek sem kell anyagi okok miatt itthon maradnia. Nem utazik azonban mindenki Spanyolországba, Kolonics György és a maraton válogatott ugyanis Olaszországot választotta, női kajakosaink pedig inkább Magyarország mellett döntöttek, mert edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin úgy határozott, hosszabbra nyújtja az alapozási időszakot.

Sevilla-ba harmincfős csapat indul, melynek tagjai lesznek az olimpiai bajnok négyes tagjai - Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor -, az előbb említett Bártfai Krisztián-Veréb Krisztián kettős, Kökény Roland, aki Sydney-ben 1000 méteres egyéniben indult, valamint a szintén olimpiai bajnok Pulai Imre-Novák Ferenc kenupáros. Természetesen a versenyzőkkel tartanak edzőik: Sári Nándor, Séra Miklós és a kenusok trénere, Szabó Attila is. Versenyzőink kedden, március 13-án indulnak, és egészen március 30-ig maradnak Spanyolországban. Az első időszakban ráhangoló edzés várja őket, az edzőtábor második felében azonban már kemény vízi alapedzésnek lesznek kitéve. Persze közel sem biztos, hogy bánni fogják ezt, ugyanis egy 12 km hosszú, a gyönyörű várost átszelő folyószakaszon fognak edzeni, ráadásul a szálloda is vízparton található, felszerelve minden olyan szolgáltatással - szauna, edzőterem stb. -, amelyek nagymértékben segítik élsportolóink felkészülését. Szabadidejük nem sok marad, legfeljebb hétvégén, szombat délután, illetve vasárnap lesz idejük arra, hogy besétáljanak a hispán városba, és élvezzék a helyiek vendégszeretetét.

Ugyanakkor Kolonicsék sem panaszkodhatnak, hiszen a Rómától 100 km-re fekvő Sabaudia is kipróbált helyszín, igaz, ott egyelőre csak 15-16 fok van, de a szövetségi kapitány elmondta, úgy tudják, arrafelé is melegszik az idő. A hétfőn, március 12-én Olaszországba induló kajak-kenusokra is ugyanolyan kemény munka vár, mint a Sevillában edzőkre, a különbség annyi, hogy Sabaudiában egy 5 kilométeres vízi szakasz áll versenyzőink rendelkezésére. A trénereknek pedig biztosan nem kell a fegyelmezett munka miatt aggódniuk, ugyanis a vízitelep a helyi csendőrség épületében található, így a sportolók minden reggel onnan indulnak, hogy teljesítsék a napi edzésadagot.

Az utánpótlás válogatott vasárnap utazik, ők azonban csak a szomszédba, a horvátországi Novigradba mennek, ahol kéthetes edzőtáborozás várja a fiatalokat. A kemény munka természetesen nem ér véget a mostani táborokkal - hangsúlyozza Angyal Zoltán, ugyanis áprilisban Dunavarsányba költöznek hazánk legjobb kajakosai, és tovább folytatják a világversenyekre való felkészülést.

MKKSZ 2001.03.09.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK