FONTOS


 

A kajak négyes újabb személycsere előtt?
Ha szép szóval nem megy

A tavalyi olimpián óriási sikert aratott a férfi kajak négyesünk azzal, hogy 12 év után újra győzni tudott ötkarikás játékokon, megelőzte a rivális németeket. Ám az idei vb-n már nem ugyanabban az összeállításban szerepelt a csapat.

Némi viszálykodás után Vereckei Ákos kiszállt a négyesből és Kökény Roland ült be a helyére. Az új csapat (Kammerer, Storcz, Kökény, Horváth) némileg feledtette a gyenge Eb-szereplését, a második helyet szerezte meg. Most pihenőjüket töltik kajakosaink, de a négyes körül nincs minden rendben. Az a hír járja, hogy Vereckei Ákos vissza szeretne ülni, Storcz Botond pedig úgy érzi, rossz, hogy másoktól függ, inkább párost, vagy egyest menne. Angyal Zoltán szövetségi kapitányt kérdeztük a négyes sorsáról, aki annak idején felvállalta azt a döntést is, hogy Vereckei és Kökény helyet cseréljen.


Lehet, hogy Kammerer, Storcz, Kökény, Horváth nem marad együtt?

- Várjunk még ezzel, hogy ki hova ül - kezdte Angyal. - A srácok most a pihenőjüket töltik, majd ha szeptember végén, október elején elkezdődik a felkészülés, akkor körbejárom az egyesületeket, és elbeszélgetek mindenkivel. Ha szép szóval nem megy, hát erővel fogunk olyan egységeket kialakítani, amelyek eredményesek lehetnek.

Angyal elmondta, hogy egy lezárt idény után mindenki új álmokat szövöget, de az első válogatókon rendszerint kijózanító eredmények születnek. Sokan akkor értékelik át a céljaikat. A szövetségi kapitányt a jövőben is az vezérli, hogy a válogatott sikeres legyen, és ehhez néha alá kell rendelni az egyéni érdekeket.

Tamás Rita, A színes Sport 2001.09.17.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK