FONTOS


 

A Tisza vizén sok jó ember megfér
CSONGRÁD MEGYE : Két sportág, mégis egy

Szegeden a Tisza közelsége segítette, hogy 1870-ben létrejöhessen az Első Evezős Szegedi Csónakázó Egylet, melyet 1935-ben a kajak-kenusok követtek. A hetvenes években a kajakosok mellé az olajipar, az evezősökhöz pedig a vízügy állt támogatóként. Mindkét sportágnak voltak korábbi sikerei, de persze a kajaksport mutathatott fel jobb eredményeket. Hingl László, Csapó Géza, Svidró József, Darvas Miklós, Petrovics Kálmán, Bohács Zsolt, Boldizsár Gábor, Páger Zoltán, Kajner Gyula. Mindannyian világ- vagy Európa bajnokok, illetve olimpiai helyezettek. Az evezősök szerényebb eredményekről számolhatnak be, de jelenleg is van válogatott versenyzőjük. A tavalyi Nemzetek Kupáján is indult két szegedi fiú, Kitka Gergely és Kónya Gábor. A Tisza-parti városnak van egy világszínvonalú kajak- és evezőslétesítménye, a gróf Széchenyi István-pálya. Ennek építésénél is példás összefogással dolgoztak a kajakosok, a kenusok és az evezősök. Hasonló összefogás eredménye a tavaly májusban megalakult új klub, a Szegedi Vízisport Egyesület. Az igazgatói teendőket Petrovics Kálmánra bízták, aki nagy lelkesedéssel látott a munkához.


A szegedi kajak-kenu sport első világbajnoki címe 1998-ban, hazai vizeken született.
A Kajner, Fehérvári, Beé, Hegedűs egység vezérevezőse, Kajner Gyula a kétszáz méteren vezette győzelemre társait

"A nehéz idők a kilencvenes évek elején Szegedet sem kerülték el. A sportélet finanszírozását üzleti alapokra kell helyeznünk" - mondta az igazgató. - "Az evezésre, a kajak-kenura és a szabadidősportra épül az új egyesület. Emellett egy új sportot, az indián játékokat szeretnénk népszerűsíteni. Az indián játékok úszásból, futásból, íjászatból, akadálypálya leküzdéséből és kenuzásból áll. Nagy örömünkre, egyre többen jelentkeznek, s érdeklődnek az "indiánosdi" iránt. A kajak-kenu-sportban jelenleg több tehetséges fiúval számolhatunk. Molnár Péter, Börcsök Balázs, Job Márton és Vajda Attila személyében korosztályos Európa-bajnokaink vannak, s még több tehetséges gyerekből lehet jó versenyző az elkövetkező években. Garancia erre a két kitűnő edző, Váradi Mátyás és Kása Ferenc munkája. Szegeden lesz 2002-ben a felnőtt Európa-bajnokság, 2005-ben az ifjúsági és 2006-ban pedig a felnőtt vébé. Azt szeretnénk, ha ezeken minél több szegedi versenyző szerepelne. Ehhez átigazolásokra is szükségünk lesz. A 200 méteres kajak négyest - a Kajner, Hegedűs, Fehérvári, Beé egységet szeretnénk megnyerni az egyesület számára."

Mivel a kajakosoknak a Tisza partján volt saját vízitelepük, az evezősök a Maty-éri ingatlanukat adták az önkormányzatnak, s cserébe a vízitelepen kapnak új öltözőket és csónaktárolókat. A vízitelepet igazi vízi paradicsommá akarják fejleszteni. Lesznek itt teniszpályák, kemping és uszoda. Komplex létesítményt építenek, ahol a szabadidősport üzleti alapokon működne. Petrovics az evezősök élére Dani Zsolt volt válogatott evezőst szemelte ki, akiben egy fiatal, lendületes szakemberre talált.

"Amikor ott hagytam Pestet és visszajöttem anyaegyesületemhez, siralmas állapotokkal szembesültem - mondta Dani.
- Tíz felnőtt és egy-egy ifjúsági és serdülő versenyője volt csupán a szakosztálynak. Szeptemberben hozzáláttunk a toborzáshoz. Végigjártuk az iskolákat, felajánlottuk, tartsák a testnevelési órákat a telepen. A munkánk eredményeként most már negyven körül van az utánpótlás-korosztály létszáma. Alulról szeretnénk építkezni, s elérni, hogy minél több versenyzőnk jusson el a korosztályos válogatottakba. Mivel Szeged egyetemi város, a felsőfokú intézmények hallgatóit szeretnénk megnyerni a sportág számára. Májusban van minden évben Szeged városának napja. Ekkor a Tiszán egyetemi regattát szervezünk külföldi meghívottakkal. Az oxfordi nyolcas már jelezte, hogy számíthatunk rájuk. Ami a felnőtteket illeti... Mindenki felkapta a fejét, amikor bejelentettük, hogy a mi versenyzőnk lett Haller Ákos, a sydneyi olimpia ötödik helyezettje. Megkérdezhetnék, vajon miért éri meg egy pesti fiúnak vidékre szerződnie. A válasz egyszerű: nálunk megbecsülik az eredményes sportolókat... Megpróbálunk Ákosnak a következő négy évben nyugodt felkészülést biztosítani, hogy Athénban előrébb léphessen a társával.

Amikor Pesten versenyeztem, akkor nekem is az ő edzőjük, Ficsor László volt a mesterem. Új szellemű és más szakmai alapokra helyezett felkészülést dolgozott ki. Munkája jó irányát az eredmények tükrözik. Hasonló szellemű felkészülést szeretnék mindenkivel megvalósíttatni itt Szegeden".

(balássy), Színes Sport 2001.02.12.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  
  Híd-ünnep 2001.06.23

 
LINKEK