FONTOS


 

A kajak-kenu Olimpiai csapat bemutatása

Tegnap a dunavarsányi edzőtáborban, a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészülésének színhelyén került sor a Sydneybe utazó csapat hivatalos bemutatására, melyen jelen volt Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter is. A kötetlen, jó hangulatú beszélgetésen Dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak Kenu Szövetség elnöke, beszédében hangsúlyozta: 7-9 érem, azaz 40 olimpia pont megszerzése lehet reális elvárás a versenyzők felé.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány tájékoztatása szerint immár teljes az olimpiai csapat. Eldőlt, hogy a Kőbán Rita indul a kajak egyesek, a Kovács Katalin - Szabó Szilvia páros pedig a kajak kettesek 500 méteres versenyszámában.

Az összejövetelen Bajúsz Gábor, a PICK Szeged Rt. marketing vezetője bejelentette, hogy 1 éves egyéni szponzorálási szerződést kötöttek Horváth Gáborral, a férfi kajak négyes klasszisával.

A Vivendi Telecom Hungary képviseletében Dr. Lednitzky Péter, a cég kormányzati és külkapcsolatok igazgatója szintén örömteli bejelentéssel élt: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Kammerer Zoltánnak, a világ egyik legjobbjának tartott vezérevezősének egyéni támogatásáról.

A Vivendi csoporthoz tartozó KisdunaCom a szerdai találkozón adta át azt a két személyi számítógépet, amely korlátlan Internet hozzáférést tesz lehetővé a csapat számára. Mellékelten küldjük azokat a személyes e-mail címeket, melyeken keresztül a szurkolók és a sajtó képviselői a versenyzőket közvetlenül is elérhetik.

Egy kedves momentum volt, amikor Felkai György, a MOL Rt. kommunikációs igazgatója meglepetésként egy PlayStation-t adott át a MOL által szponzorált Vereckei Ákosnak, hangsúlyozva, hogy ezúttal nem egyéni támogatásról van szó. Ez kapcsolódik a szövetség azon törekvéséhez, miszerint a versenyzők felszabadultan töltsék majd el szabadidejüket Sydneyben.

Záróakkordként dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke átnyújtotta dr. Deutsch Tamás sportminiszter úrnak a csapatról készített fotót, amelyet minden versenyző ellátott kézjegyével.

Az Olimpián rajthoz álló egységek:

K-1 női 500 m: Kőbán Rita

K-2 női 500 m: Kovács Katalin, Szabó Szilvia

K-4 női 500 m: Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Kőbán Rita


K-1 férfi 500 m: Vereckei Ákos

K-1 férfi 1000 m: Kökény Roland

K-2 férfi 500 m: Kammerer Zoltán, Storcz Botond

K-2 férfi 1000 m: Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián

K-4 férfi 1000 m: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Storcz Botond, Horváth Gábor

 
C-1 500 m: Kolonics György

C-1 1000 m: Zala György

C-2 500 m/C-2 1000 m: Pulai Imre, Novák Ferenc

Sporthírek, 2000.08.17.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK