FONTOS


 

Az olimpiai program szerint versenyeznek
Bártfai, Veréb és Zala is Sydneyben



Zala György

Öt egység számára már kerek a világ. Vagyis az ötkarikás játékokra készülő magyar válogatottak közül az épp tucatnyi olimpia számból a K-1 500 méteren esélyes Vereckei Ákos, a K-2 1000 méteren magabiztos Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián páros, a K-4 egy kilométeres számában vb-címvédő, Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Storcz Botond, Horváth Gábor összeállítású csapat, a harmadik olimpiájára is éremért utazó C-1 1000 méteres menő, Zala György és a Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Szabó Szilvia, Kőbán Rita alkotta, K-4 500-on ugyancsak világbajnok hölgykvartett részvétele garantált Sydneyben. Az olimpiai programot mímelő MKB-kupa (válogató és országos bajnokság) döntőinek első napján a korán kelők rosszul jártak: nemhogy gyorsan végeztek, még ők kárhoztattak túlórázásra.

Napjaink egyik legjobb szóló kajakosa "csupán" a magyar bajnoki címért lapátolt végig a távon. Vereckei Ákos egyéb elfoglaltsága -- a már említett négyesbéli érintettsége -- miatt 1000 méteren az elegáns evezéssel megszerzett elsősége után e számban nem kíván tovább küzdeni a kiküldetésért. Sokan úgy gondolták, akkor az első válogatón győztes Borhi Zsombor teljesítménye érhet majd -- hosszú, sikertelen időszak után -- olimpiai részvételt. Kivéve Kökény Rolandot. A Csepelen Vereckei mellett pallérozódó Kökény ugyanis másodikként siklott célba. És Borhi? Ha nem is maradt le úgy, mint a borravaló, negyedik helye a párbajfelhívás kényszerű elfogadásával volt egyenértékű. Jövő hét pénteken tehát Borhi--Kökény párosmeccs következik.

"Mester, még nekünk is kell versenyeznünk?" -- tette fel a kérdést a holtfáradtan is kajánkodó Bártfai Krisztián, amint a K-2 ezres fináléja után Angyal Zoltán szövetségi kapitány odalépett gratulálni a győzőknek, pontosabban a Krisztiánoknak. A nevezett és druszája, Veréb nyújtotta talán ez évben a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt (két győztes válogató, egy-egy Világkupa-elsőség és Eb-ezüstérem). Fölényüket jelzi, hogy célba érkezésükből különszámot kreálhattak. Kétszáz méterrel a vége előtt (!) Veréb Bártfai fülébe üvöltött: "Megvan!", majd ötvennél -- teljes bizonyságot szerzendő -- még látványosan oldalra fordult, elégedetten végignézett a mögöttük küszködőkön, majd társával egyetemben sétaevezésre váltott a hátralévő métereken. Az örömtől repdeső Veréb olyan volt, mint egy, a labdával a gólvonalig cselező, majd a mészcsíkról négykézláb a kapuba fejelő csatár...

Még efféle erőpróbára sem késztették két négyesünket. A sydneyi gépen két üléssort már jó ideje lefoglalt férfi és női kvartett húzósabb edzésadaggal felérő munkával utasította maga mögé a hazai riválisokat. "A rajtnál nem volt segéderő, aki a startig tartotta volna a hajókat, így a többiek egy kicsivel előbb indultak el..." -- magyarázta Szabó Szilvia, de nehéz volt komolyan venni, hisz a TVK-aranynégyes így, bocsánatosan, egy hajóhosszal győzött.

Kenuban Zala György verte kenterbe riválisait: az asztmával küszködő BSE-versenyző orrán légzéskönnyítő tapasszal, erőfölénye folytán a vállára nehezedő csekély teherrel (élete harmadik C-1-es olimpiai kiküldetése) diadalmaskodott. A futamot utolsóként záró klasszis, Kolonics György ellenben korlátok között lapátol: szombaton ötszázon egyesben és fertályóra múltán párosban is győzelmi kényszerrel áll rajthoz.

Egész kis kerékpáros túrabrigád verődött össze a Holt-Tisza túloldalán Pulai Imre és Novák Ferenc döntője idején. Júniusban még csupán az első válogatót mindkét távon nyerő páros edzője, Szabó Attila kerekezett a túlparton és üvöltözött bádog szócsövébe, ám most többen hajszolták menet közben övéiket. Amíg amott levegőhöz is alig jutottak a tekerés és az ordítás közepette, ideát, a céltoronynál hüledezett a jónép: Hüttner Csaba és Fürdök Gábor a végén befogta, és az utolsó métereken le is előzte a rutinos honvédos duót (ergo: szétlövés jövend). "Bizony, az volt a taktika, hogy kilencszáz méterig csupán tartsák magukat -- elemzett Kása Ferenc, a bajnok páros szegedi edzője. -- Fürdökék négy egyforma iramú kétszázötven méterre képesek, azaz a végén várható volt, hogy ha nem szakadnak le, ott lesznek Pulaiék nyakán. Hogy végül milyen idővel győztek?! Fogalmam sincs, még csak annyi időm volt, hogy elemet cseréljek a pacemakeremben!"

A hordozható, telepes áramforrásokat tessék előkészíteni, szombaton az olimpiai válogató ötszáz méteres döntőit rendezik meg.

Csapásról csapásra

MKB-kupa, második olimpiai válogató és országos bajnokság

Férfiak

Kajak. K-1 1000 m. Bajnok: Vereckei Ákos (Csepel SC Alapítvány, edző: Sári Nándor) 3:30.91, 2. Kökény Roland (Csepel SC Alapítvány) 3:32.11, 3. Bethlenfalvi István (Tiszaújvárosi VE) 3:33.40. K-2 1000 m. B: Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián (MTK, Csepel SC Alapítvány, e: Sári Nándor) 3:12.34, 2. Almási Péter, Bauer Márton (Honvéd 0660, MTK) 3:14.26, 3. Molnár Péter, Réti Roland (Szegedi VE, MTK) 3:14.98. K-4 1000 m. B: Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Storcz Botond, Horváth Gábor (Győri VE, Csepel SC Alapítvány, MTK, Honvéd 0660, e: Sári Nándor) 2:56.90, 2. Siebel Lajos, Ádám Attila, Katyina Miklós, Babella Balázs (Csepel SC Alapítvány, BSE-ESMA) 2:58.78, 3. Faludi András, Szigeti Krisztián, Salga István, Molnár Péter (Délviép Kaposvári SC, Győri Vízisport Egyesület, Szegedi VE) 2:59.23

Kenu. C-1 1000 m. B: Zala György (BSE-ESMA, e: Solymár László) 3:56.29, 2. Belicza Béla (Csepel SC Alapítvány) 3:58.95, 3. Ipacs László (Újpesti TE) 4:07.45. C-2 1000 m. B: Hüttner Csaba, Fürdök Gábor (Csepel SC Alapítvány, e: Szabó Attila, Szegedi Vízisport Egyesület, e: Kása Ferenc) 3:35.90, 2. Pulai Imre, Novák Ferenc (Honvéd 0660) 3:36.70, 3. Iván Gábor, Zala György (Csanádi Árpád KSI, BSE-ESMA) 3:39.03

Nők

K-4 500 m. B: Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Kőbán Rita (Újpesti TE, Tiszaújvárosi VE, e: Fábiánné Rozsnyói Katalin) 1:33.16, 2. Szádovszky Ágnes, Bóta Kinga, Barócsi Andrea, Szabó Ágnes (Újpesti TE) 1:35.88, 3. Paulikovics Ágnes, Wohner Krisztina, Csengeri Adrienn, Völgyesi Adrienn (Lágymányos) 1:38.11

(g. g.), Nemzeti Sport 2000.08.05.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK