FONTOS


 

A világbajnok négyes szereplése nincs veszélyben
Storcz Botond nem indulhat egyesben


Storcz Botond akarnok egyéniség, s feltett szándéka volt, hogy egyesben is megküzdjön az olimpiai csapattagságért. A hét végi szolnoki válogató előtt azonban kiderült, nem válogathat: edzője és a szövetségi kapitány "csupán" a csapathajóban számít rá. Az MTK klasszisa mindebbe nehezen tőrődik bele, ám természetesen társait és magát sem akarja nehéz helyzetbe hozni. Vagyis nem szeretné, ha a kettes, illetve a négyes teljesítményére kedvezőtlen hatást gyakorolna önnön problémája. A május óta Szolnokon készülő kajakos azért szó nélkül sem óhajtja hagyni a történteket, bár alighanem elismeri, a két idei viadalon, a Pick-kupán, illetve a Mol-Világkupán nem nyújtott meggyőző teljesítményt. A sportágon belül persze mindenki tudja, hogy ezer méteren Storcz az egyik legjobb: 1996 óta valamennyi világversenyre kvalifikálta magát.

-- Valójában mindkét szegedi verseny a felkészülési időszakban zajlott -- mondta Storcz. -- Nem akarok a múltbéli sikerekre hivatkozni, ám eddig a válogatókon mindig hoztam magam. Ehhez képest most csak párosban és négyesben állhatok rajthoz, holott minden vágyam az, hogy egyesben is elinduljak.

-- Ki döntött arról, hogy mely számokban álljon rajthoz?

-- Az edzőm, Fábián László sem akarta, hogy egyesben próbálkozzam, és a szövetségi kapitány, Angyal Zoltán is egyértelm?vé tette, hogy őt a csapat és a csapathajók érdeklik. Az egyéni elképzelések tehát nem számítanak, és ezzel nehezen barátkozom meg.

-- Klubcserén gondolkodik?

-- Ez eszembe sem jutott. A klubhoz tartozást ez az ügy nem érintheti.

-- Netán megmakacsolja magát, és nem ül be valamelyik csapathajóba?

-- Ugyan! A fiúk nem láthatják kárát annak, ha nekem nem tetszik valami. A helyzet azért engem még bosszanthat... Vereckei Ákos ötszáz méteren jobb nálam, de ezren esélyes lehetnék. Keser?ség munkál bennem, mert elvesznek tőlem egy lehetőséget. Tudom, kőbe vésték, hogy egy napon, azonos távon nem lehet több fináléban részt venni, ám bevallom, ha én választhattam volna, elképzelhető, hogy a négyessel szemben az egyesbéli indulás mellett döntök.

-- Utoljára 1997-ben nyert világbajnokságot ezen a távon, 1998-ban hetedik, 1999-ben kilencedik lett. Párosban és négyesben ellenben tavaly is remek eredményeket ért el: Milánóban egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett olimpiai távon.

-- Az egyes akkor is egyes. A kajak eredendően egyéni sportág, és én képesnek érzem magam a bizonyításra.

-- Lát még esélyt arra, hogy az Eb-n vagy a második olimpiai válogatón kipróbálja magát szólóhajóban?

-- Miután a hét végi válogató nemcsak az olimpiai csapat kijelölésénél nyom a latban, hanem az Eb-re utazó gárda összetételét is meghatározza, aligha. Azt sem hiszem, hogy augusztusig változna a helyzet, mert a felkészülési programomat már az év elejétől úgy állították össze, hogy látszott, nem lehetnek jelentős egyes ambícióim.

GG, Nemzeti Sport 2000.06.14

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK