FONTOS


 

A világbajnok férfi kajaknégyes tagjai várják a nagy napot
Verébék madarat fogattak velünk



A Bártfai, Veréb kajak kettes szerezte a magyarok egyetlen győzelmét 1000 méteren
Az első döntőben, K-1-ben Bóta Kinga negyedik helyezése hangulatfokozóként pompás lett volna, ám ezután következett a C-1-es, magyar érdekeltséget tekintve lyukas, ily módon számunkra majdhogynem érdektelen finálé. Ekkor volt idő a háttér földerítésére, az érdekeltek vallatására a hajószín környékén. Kolonics még délután is a reggel történtek hatása alatt volt, Angyal Zoltán szövetségi kapitány azonban megpróbálkozott egy kis helyzetelemzéssel. Szerinte "Kolo" nem taktikázott rosszul, az előfutamban úgy próbált lapátolni, hogy jó helyet csípjen el a későbbiekben. Középfutamában az ötödik pályán állt rajthoz: e helyt pénteken még jobb volt a "mikroklíma", csakhogy szombatra változott a széljárás...

Légellenállásra Vereckei Ákos és Storcz Botond felbukkanásakor már nem lehetett hivatkozni, az egyesben egymás dolgát nehezítő klasszisoknak saját ellenállhatatlanságukat kellett bizonyítaniuk. Végül a harmadik helyért meccselhettek a brit Brabants és az argentin Correa közreműködésével. Ha szabad szemmel zsűriztek volna, négy bronzot osztanak ki, végül Vereckei egy vízcseppnyivel halászta el Storcz elől a medáliát: "A célba érkezve majd felrobbantam az idegességtől, mert azt hittem, hogy Botond megvert, aki az éllovas Liwowski és Holmann oldalvizén tört előre. Csak a parton tudtam meg, hogy én voltam a gyorsabb."

A pároscsaták után párásodhatott be először a tekintet: a hölgyeknél Szabó Ágnes és Rasztótzky Eszter még harmadikként siklott be, ám a Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián egység már madarat fogatott velünk. Bártfai bezzeg nem ragadtatta el magát: ,"Egyelőre ne vonjunk le semmilyen következtetést, fogjuk fel pillanatnyi állapotnak azt, hogy megvertük a világbajnokokat. Azt azért nem tagadom, a tavalyi év után nekem személyesen elégtételt jelent a siker. Amúgy viszonylag könnyen győztünk, ráadásul olimpiai távon, így maradjunk annyiban: ez évre biztató a kezdet."

Nyitás tekintetében viszont alighanem ez a vég - játszadozhattunk a szavakkal, pedig ehhez nemigen volt kedvünk a négyesek fináléját követően. Kenuban uraltuk a viszonylag kis létszámú mezőnyt: az ötkarikás játékékokon nem jegyzett szám fináléjában csupán öt kvartett csapott össze, s Románia mögött Magyarország, Magyarország és megint csak Magyarország volt a befutó sorrendje. A nap végén világbajnok férfi kajaknégyesünk diadalmas behajózására számítottunk, ehhez képest a kevésbé jegyzett magyar csapat (Ádám, Babella, Katyina, Siebel) is a szégyenszemre hatodikként záró menők (Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth G.) előtt végzett.

Horváth "homálynak" mondta e teljesítményt, Kammerer rövid, de átfogó kommentárral állt elő: "Mi egy évben csak egyszer tudunk együttesen kiemelkedően teljesíteni. Hogyha ez a nap szeptember 29-én jön el, bekerülünk a sydneyi döntőbe. Ha 30-án, meg is nyerjük az olimpiát!"

Persze a "Szeptember végén" történteket egyelőre csak egy Petőfi-verseskötetből tudhatjuk meg, a Vk 500-as és 200-as fináléinak végeredményével azonban már e május végi vasárnapon szembesülhetünk.

Mol-Világkupa, Szeged, 1000 méter. Döntők.

Férfiak. K-1: 1. Liwowski (német) 3:42.60, 2 Holmann (norvég) 3:43.827, 3. Vereckei Ákos 3:46.035, 4. Storcz Botond 3:46.16. K-2: 1. Bártfai Krisztián, Veréb Krisztián 3:20.69, 2. Riszdorfer, Baca (szlovák) 3:21.14, 3. Larsen, Fjeldheim (norvég) 3:21.747, ...8. Bethlenfalvi István, Borhi Zsombor 03:30.57. K-4: 1. Schafer, Zabel, Bach, Ulm (német) 3:00:471, 2. Kotowicz, Seroczynski, Bialkowski, Witkowski (lengyel) 3:01.131, 3. Kazanov, Douchev, Merkov, Sibinkich (bolgár) 3:01.26, ...5. Ádám Attila, Babella Balázs, Katyina Miklós, Siebel Lajos 3:04.49, 6. Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor 3:06.05. C-1: 1. Dittmer (német) 4:11.80, 2. Giles (kanadai) 4:14.41, 3. Doktor (cseh) 4:18.67. C-2. 1. A. Train, S. Train (angol) 3:57.64, 2. Ferrer, Romereo (mexikói) 3:59.52, 3. Komlocsuk, Bundzd (ukrán) 4:00.68. C-4. 1. Simiocenco, Vinturis, Condrat, Comandas (román) 3:30.69, 2. Horváth Csaba, Jakus Béla, Györe Attila, Csabai Edvin 3:32.57, 3. Buzál Miklós, Végh Attila, Ispán László, Hüttner Csaba 3:39:508

Nők. K-1: 1. Idem (olasz) 4:09.58, 2. Borchert (ausztrál) 4:10.92, 3. Nortje (Dél-Afrikai) 4:13.09, 4. Bóta Kinga 4:15.25. K-2: 1. Borchert, Wood (ausztrál) 3:49.42, 2. Balobanova, Feklisova (ukrán) 3:53.43, 3. Szabó Ágnes, Rasztótzky Eszter (Magyarország) 3:54.43

Vereckei elszalasztott pluszprémiuma
Vereckei a 18 ezer dollár összdíjazású Mol Vk-n extra javadalomért is küzdhetett. Richard Seruga lengyel hajóépítő ezer dollárt ajánlott neki, ha legyőzi a német Liwowskit, aki az utóbbi években nem az ő, több tízezer dolláros költséggel kifejlesztett hajójában versenyez, hanem egy, a jogdíj kifizetése nélkül elkészített, "lemásolt" kajakban. Vereckeinek nem sikerült a bravúr, így Seruga emelte a tétet: ha az olimpián bármelyik magyar felülmúlja a nagy Liwowskit, három "tetszőleges" kívánságát finanszírozza a béka lenyelésére képtelen lengyel.

Kolonics, a bűnbánó
"Szégyellem magam - mondta a középdöntő kudarca után Kolonics, aki még délutánt is önmarcangolással töltötte: - Nagyon rosszul mentem, nem akarom a kiesést a pályaviszonyokra fogni, hisz azok másnak sem kedveztek. Reggel még azon voltam, elgondolkodom az egyesbéli ambícióimon, ám a döntőt végignézve úgy gondolom, nem adom fel. Vasárnap ötszáz párosban, remélem, vigasztalódni fogok."

GG, Nemzeti Sport 2000.05.28

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK