FONTOS


 

Nagy összegért lapátolnak
Negyvenhétmilió forint és a jó hírnév a tét

Bizonyosan okkal füstölögnek mostanság a Magyar Kajak-kenu Szövetség vezetői, ám az, hogy ezt joggal teszik-e, arról már a Pest Megyei Bíróság dönt. Füleky András, az MKKSZ ügyvezető igazgatója mindenestre hiszi, hogy sikerrel járnak -- a föderáció a jó hírnév sérelme és az elmaradt támogatói bevételek miatt 47 millió forintra perli a BAT dohánykonszernt. Az előzmény: a brit-amerikai társaság az egyik, csak Magyarországon gyártott terméke reklámkampányánál a kajak-kenu veresenyeszközeit használta fel, amely a felperes szerint nem csupán az egészségre, hanem a sportág társadalmi megítélésére és üzleti érdekeikre is igen káros hatással volt.

Tavaly júliusban jelentek meg országszerte a dohányzást és a kajakozást összeboronáló, illetve efféle képzettársításra mindenképp lehetőséget adó hirdetések -- természetesen a szakszövetség hozzájárulása nélkül. Minthogy a győri VII. Kajak-kenu Maraton Világbajnokság előkészítésével ez idő tájt finiseltek, az "antikampány" okozta presztízsveszteséget a bevételkiesések között rögvest forintban is el
elhették az MKKSZ-nél, amely kiemelten közhasznú társaságként a sportág vagyoni jogainak birtokosa. Ulrich Feldhoff, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség elnöke személyesen is fellépett az ügy megoldása érdekében, ám végül a keresetlevél benyújtása bizonyult az egyetlen célravezető lépésnek.

A napokban megtartották az első tárgyalást, hiába: a két fél álláspontjának részletes kifejtésére sem adódott lehetőség, mert a BAT védekezési taktikája következtében máris elengedhetetlen az újabb alperesek bevonása (a következő tárgyalási nap május 10.). Noha a jogi procedúra évekig elhúzódhat, megállapítható, hogy precedens értékű perben születhet döntés. Főként a keresetben megjelölt vagyoni, illetve nem vagyoni kár méltányolása esetén: az előbbiért (szponzorok eltávolodásáért) kívánt 27 millió, s az utóbbiért (jó híre besározódásáért) óhajtott 20 millió forintot a magyar joggyakolatban még nem ítéltek meg. Persze a kajakosainkról, kenusiankról eddig is tudtuk: az aranylapátolásban verhetetlenek.

GG, Nemzeti Sport 2000. március 21.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK