Elfújta a szél a vasárnap reggel kilencre kiírt rajtot a penrithi Whitewater-stadionban, Vereckei Ákos és a többi kajakos hiába melegített be, akárcsak a pénteki középfutam előtt, amikor köd szállt a pályára. Most a rendezők kilenc előtt nem sokkal jelentették be, hogy egy órával elhalasztják a rajtot. Ettől a szél vérszemet kapott, viharossá fokozódott. Szembe fújt a verseny menetirányával, olyan érdekes módon, hogy főleg a 3-as és a 7-es pálya befutója környékén fodrozta a leginkább a vizet. Gyorsan végigszaladva a rajtlistákon kiderült, hogy a magyarok közül egyedül Kolonics György lenne érintett, a hármas pálya volt az övé.

Az egymást követő információk alapján arra is felkészülhettünk, hogy a hármas és a hetes valamennyi szereplőjének az életregényét végigolvashatjuk a kezdésig. A papírkon ugyanis a napi szélelőrejelzés szerepelt... Kiderült, hogy nyolc órakor 26 kilométer/óra sebességű szél fújt, a legerősebb széllökés 63 kilométeres volt, kilencre harmincasra erősödött a légmozgás, az újonnan elképzelt, tíz órai rajtra viszont a prognózis szerint negyven kilométeresre kellett felmennie, és maradnia egészen délután kettőig. Ennek megfelelően hamarosan elterjedt, hogy a rajtot délután háromra halasztották, bár erről semmiféle papír nem szólt.

A türelmesen kitartó nézősereg szórakoztatására a szél megmutatta az erejét, a cél mellől elkötött egy motorral felszerelt gumicsónakot, s sodorni kezdte a rajthely felé. Valószínűleg pályacsúcsot javított volna a csónak, de félúton egy másikról befogták, visszavitték a helyére, és jó erősen kikötötték a csavargóját. Az újságírók rögtönzött szakmai tanácskozása azt állapította meg, hogy az időjárás széljegyzetek írására a legalkalmasabb.

De mi van akkor - merült fel a valóban drámai kérdés -, ha estig sem lehet elrendelni a rajtot? Elvégre, az előrejelzés szerint ötre volt várható, hogy a szélerő harminc kilométeresre csökken, vagyis akkorára, mint amekkora reggel kilenckor volt, amikor a halasztást elrendelték. A pályán töltötte a délelőttjét Schmitt Pál, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, aki elmondta, hogy ha a szervezők kérik, a NOB biztosan hozzájárul a hétfő reggeli versenyzéshez, hiába lenne az már a hivatalos záróünnepség után. Elvégre a nyitó előtt is rendeznek eseményeket, most is már két nappal korábban megkezdődött a futballtorna.

Vajon miért nem iktattak be eleve valamilyen tartalék napot a programba? - merült fel a következő, elsőre költőinek tűnő kérdés. Pedig nem az volt, mert Bonn Ottó, a nemzetközi szövetség főtitkára tudta a választ. A tavalyi tapasztalatok alapján tettek ilyen javaslatot a szervezőbizottságnak, ám az nemet mondott, arra hivatkozva, hogy az evezős versenyek után ez esetben nem maradna kellő idő a pálya átalakítására.

Nem sokkal tizenkettő előtt jött a hír, hogy délben rajt lesz. Erre nevetés tört ki, mert olyan heves széllökések érkeztek éppen, hogy az újságíróknak felállított hatalmas sátor csaknem elrepült; a hír valami buta tréfa lehet. Hanem tizenkettő előtt csakugyan megjelentek a vízen az első számban érdekelt kajakosok!. Eközben a szél által kissé összekuszált rajthelyet motorcsónakból próbálták meg rendbe hozni, a versenyzők meg keményen birkóztak a hullámokkal, amelyeknek akkora erejük volt, hogy még a korábban elcsavargott motorcsónakot is felborították, már indulhatott is a színhelyre a mentőalakulat.

Egykor az a bejelentés hangzott el, hogy fél kettőkor a versenyzők elkezdik a bemelegítést, majd háromkor sűrített programmal rajtol a mezőny. Még kettőkor sem volt senki a pályán a változatlanul heves szél miatt, mire az éppúgy változatlanul kitartó nézők közül vagy húszan kieszeltek egy kis mókát önmaguk szórakoztatására. Félmeztelenre vetkőztek, átúsztak a pálya túlpartjára, felálltak a győzelmi dobogóra, és lelátók népének hatalmas üdvrivalgásától kísérve ünnepeltették magukat.

Tizennégy harmincötre tájékozatót hívtak össze, fontos hivatalos bejelentést ígérve. Meg is történt. A nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy megkísérli a verseny elindítását és gyors befejezését háromkor, négykor, majd ötkor is, ha nem sikerül, akkor hétfő reggelre halasztják a futamokat. Hogy ne foglalkozzunk folyton az idővel, a sajtóközpontban leesett a falról és összetört az a négy óra, amely addig a sydneyi, a tokiói, a New York-i és a londoni pontos időt mutatta.

Amikor aztán valamivel három után az a bejelentés hangzott el, hogy két perc múlva rajtol a női kajakosok mezőnye, a hatalmas vízi stadion különböző térségeiben sokan fakadtak mosolyra megint, mert a szél ugyanúgy nyargalászott, mint addig. A szervezők úgy jártak végül, mint az a bizonyos mesebeli, farkast kiáltó fiú, akinek végül akkor sem hitt senki, amikor tényleg jött a farkas.

Sydneyben is komolyra fordult a mese.

Csakugyan elkezdődött a verseny.

Itt azonban nem a farkas jött, hanem az aranyhal bukkant fel a habokból. Teljesítette három kívánságunkat, és ráadásként még egy ezüstéremmel is megajándékozott bennünket.

Hatórás késéssel ugyan, de megkezdődik a verseny. Világrekord hosszúságú előkészületek után, mégis kicsit hihetetlenül és váratlanul. Mint valami bolhás kis moziban, amelyben a híradó alatt még kóricálnak a nézők, igaz, itt futva érkeznek, hogy lássák, amire idáig vártak.

Kezdődnek a női egyesek, fél távnál Kőbán Rita csak hetedik, alig hihető. Valami nagy zűr lehet odalent, a vízen, vagy ez még csak próbaverseny. Pedig hát kiírják a nagytáblára, hogy kétszázötvennél a tavalyi világbajnok, a kanadai Caroline Brunet vezet az akkori ezüstérmes, az olasz Idem harmadik, közöttük van a jugoszláv Janics. Kőbánt figyeljük, aki kemény hajrába kezd, de már túl messze van az eleje. Az osztrák Profantert még megelőzi, így aztán hatodik.

Janics nem tudta tartani a lépést, a dobogóról is lecsúszik, az ausztrál Katrin Borchert megy fel bronzérmesnek, a tavalyi két élharcos sorrendje pedig megcserélődik. Idem érkezik be győztesen.

Az első négyet terelik az interjústégre, a többiekkel együtt Rita is a "művészbejárón" át távozik.

Sűrített a verseny, már rajtolnak is a férfiak. Sietni kell, nehogy a szél meggondolja magát. Nem, nem hagyta abba, de most már az a lényeg, hogy legalább ne erősödjön. Az ügyhöz, az olimpiához képest méltatlannak tűnik a kapkodás, mint amikor a földön túli szerelem egy órácskára kölcsön kapott lakásban teljesedik be.

És a hangulatunk tovább romlik.

Vereckei Ákos keményebben kezd, mint tette pénteken, csupán az izraeli Mihail Kolganov ér előbb a kétszázötvenhez. Ha viszont a magyar megtartja szokását, akkor most jön a nagy második felvonás. Jön is az majd biztosan, csak valahogy nem akar elkezdődni. Ákos nem tud előzni, mellette viszont elmegy a bolgár Petar Merkov, aki tavaly éppen mögötte volt ezüstérmes a vébén, még inkább az 1000 méter norvég győztese, Knut Holmann, és begyűjti a második aranyát is.

Vereckei negyedik. Jó a rosszban, hogy ő viszont jön felénk, el tudja mondani, milyen is belülről a hullámzó pokol.

Nem tudjuk meg. Mert nem mondja.

- Történt valami a hajrá előtt? - kérdezzük.

- Nem. Ennyi volt bennem ma.

- Erős a szél?

- Elviselhető, és nem tehet arról, ami történt.

- Érezte vagy látta, hogy vajon a pálya teljes széltében azonosak a szélviszonyok?

- Nem tudtam megítélni.

- Megviselte a rajt előtti hosszas huzavona?

- Fél óránként küldtek el bemelegíteni, aztán hívtak vissza, hogy mégsem. De hát a többieket is.

A futószalag nem áll meg. Újabb rajt, a kenusoké. Kolonics György is negyedik, igaz, kétszázötvennél. A szlovák Salvomir Knazovicky az első, nem kis meglepetés. Megelőzi a tavalyi világbajnok orosz Makszim Opalevet és az ukrán Mihajlo Szlivinszkijt. Egyelőre a vert mezőnyben a német Andreas Dittmer, az ezer méter győztese is. A cseh olimpiai bajnok, Martin Doktor csak nyolcadik, a bolgár Nikolaj Buhalov meg csak kilencedik, és ők mindketten maradnak is ezen a helyen.

Elől annál nagyobb a mozgás. A legnagyobb hajrá pedig a magyaré. Kolonics György simán ellép a többiektől, és már jóval a cél előtt látszik, hogy nem lehet megverni.

Megfordult a magyarok szele?

Most már boldogság van, az öröm tetőfoka, egy pályafutás csodás egyéni folytatása a nagy kettes különválása után.

Aranyos lett ez a nap is, minden rendben.

Bennünk is helyre áll a világ rendje. Rajtol Kammerer Zoltán és Storcz Botond a kajak kettesek mezőnyében. S ha már rajtolnak, miért is ne nyerhetnének? Kishitűség, agyő!

Rendben, rendben, hogy mi vagyunk a legjobbak. De ennyire? A magyar hajó az élen, és csak lohol a nyomában az ausztrál, fedéletén Collinsszal és Trimmel, akik Atlantában és a tavalyi vébé városában, Milánóban is bronzérmesek voltak; a hazai pálya ezek szerint csak plusz egy helyet ér. Rendjén van ez így. A hazaiak után a németek, a franciák és a lengyelek sorakoznak.

A helyzet furcsa, de igaz. A rajt után hamarosan kialakuló sorrend megmarad kétszázötvennél és a célban is, noha közben ezernyi az izgalom, van támadás és hárítás, mozog a mezőny rendesen, csak a sorrend kövül meg.

Kammerer és Storcz az újabb magyar olimpiai bajnok.

Hát ha ezek után sem jön meg a kenusok kedve!.

Elrajtol Pulai Imre és Novák Ferenc hajója is, és rögtön hatalmas pozícióharcba keveredik a világbajnok lengyelekével, amelyet Pawel Baraszkiewicz és Daniel Jedraszko hajt persze most is, mint Milánóban, ahol a végén megelőzték a mieinket. Fé ltávnál most is, és akkor ott vannak még a románok is, akik eleinte makacsul követik az élen lévőket. Aztán látszik, hogy ők már kiszálltak a versenyből.

Annál nagyobb a küzdelem a magyar és a lengyel páros között, kiélezett az utolsó centiméterekig. Szabad szemmel nem is látni pontosan, illetve úgy látjuk, csak nem merjük elkiabálni. A versenyzők is figyelnek jelre, hangra, kiírásra, és persze hogy a magyarok keze lendül a magasba.

Most már csakugyan nem talál szavakat a magyar tábor. Mindenki kurjongat, táncol, összeölelkezik mindenki mindenkivel. Három arany zsinórban. Ez szinte hihetetlen, pedig igaz. A sportág legnagyobb olimpiai teljesítménye, noha magas volt a mérce, amelyen túl kellett jutni.

S még akkor jönnek Kovács Katiék is, a női kettes. A németek indulnak el a legjobban, Birgit Fischer az új társával, Katrin Wagnerrel, mögöttük pedig a két lengyel, a tavalyi világbajnok Beata Sokolowska és Aneta Pastuszka. A múltkori olimpián bronzérmet nyerő ausztrálok, azaz Katrin Borchert és Anna Wood nem csatlakozik az élen folyó versengéshez, aztán a hajrájuk sem sikerül, végül hatodikok.

A németek elhúznak, őket nem lehet utolérni, hanem a második helyért - igen, kérem - harc kezdődik. Szabó Szilvi és Kovács Kati támadja a világbajnok lengyeleket, és hosszas párhuzamos futás után a magyar hajó szerez előnyt, majd a remek hajrá ezüstöt terem

A reggel óta hűséggel kitartó magyar szurkolók egészen a vízpartig mennek előre a zászlóikkal, s mintha csak az "Önök kérték"-nek valamilyen egészen extra különkiadása lenne, a kedvükért háromszor harsan fel a penrithi pálya vasárnapi hűvös, szeles, fáradt délutánján a Himnusz.

Nagyszerű olimpiai záróakkordok ezek, és Sydneyből már érkezik is a visszhang. Hang hasítja keresztül a levegőt boldogan: "Gyerekek, a pólosok már hét góllal vezetnek!"

A Whitewater-stadionban versenyz› célba ér, és ahelyett, hogy ellehetne a maga boldogságával, a gratulációkat fogadhatná, és csak azt mondaná, ami kikívánkozik bel›le, az els› négy helyezettet odaterelik egy stéghez, ahol kamerák és fotómasinák, mikrofonok és tollat, jegyzetfüzetet szorongató újságírók várják ›ket.

És kérdések, kérdések, kérdések.

Az egyikre könnyebben lehet válaszolni, a másikkal meg kell birkózni. F›leg persze leveg›höz kéne jutni miel›bb.

De, nincs kegyelem.

Kolonics energiacsokija

Kolonics György, a kenu ötszáz gy›ztese, a nap els› magyar aranyérmese.

- Most már kétszeres olimpiai bajnok. Érez különbséget a két siker között?

- Igen. Ezt, a mostanit még nem tudtam felfogni.

- Hogyan élte át a kínos délelőttöt?

- El›ször jól. Halasztottak, visszamentünk a szállásunkra, megrendeltük az ebédet, mire jött az üzenet, hogy futás vissza, mert rajt van.

- Viszont ebédelt.

- Csak egy-két energiacsokit gyűrtem le.

- Hogy sikerült a rajtja?

- Elég jól, főként, hogy az ellenfeleké kevésbé jól, mint amilyenre számítottam.

- Csak negyedik volt kétszázötvennél!

- Nem volt jelent›sége, mert akkor jöttem én.

-A széllel hogy sikerült megbirkóznia?

- A jelek szerint jól. Lehet, hogy igazi szélmen› vagyok? Vagy inkább szerencsés? Az is lehet. Igaz, bele kellett tennem rendesen a tizennyolc versenyz›i évem tapasztalatát.

Kammerer szerint tévedés történt

A kenu kettes fedélzetén Kammerer Zoltán és Storcz Botond futott be a célba diadalmasan. Kérdéseinkre Kammerer válaszolt.

- Hogyan ízlett a pálya?

- Szerintem itt valami tévedés történt, a verseny ugyanis nem hasonlított a síkvizi kajakra.

- Mennyire tudtak figyelni az ellenfelekre?

- F›leg magunkra figyeltünk, hogy ne boruljunk, de azért haladjunk is. Amint viszont körülnéztünk, azt láttuk, hogy a mi hajónk magasabb a többiekénél. Biztonságos érzés volt.

- Ráadásul vezettek a táv felénél.

- A verseny el›tt megfogadtuk, hogy akárhányadik helyen állunk a rajt után, mindent beleadunk, mert ebben a szélben még a csoda is megeshet. Igazában aztán háromszáz méternél indultunk be.

- A németek mennyire látszottak veszélyesnek?

- Először nagyon. Ránk jöttek, de ez végül nem tartott sokáig, aztán az ausztrálok lépegettek el›re rendesen, de őket is tartottuk, aztán a hajrában meg is vertük ›ket.

A leláncolt Pulai

Kajak kettesünk szállította a nap harmadik aranyát. Pulai Imre beszél róla.

- Mit›l véres a lábujja?

- Felrepedt a hajógurtnitól.

- Micsoda?

- Azzal kötöztem be magam a hajóba, sa páromat, Novák Ferit kértem meg arra, hogy jó erősen húzza meg.

- De, hát miért kellett kötözgetni?

- Nehogy kiessek a hajóból a hullámzástól. Vizet azért kaptunk rendesen. Szinte hasalva lapátoltam.

- Kellemetlen és fárasztó, nem?

-Ki lehet bírni.

- A szél nagyon zavaró?

- Engem most nem zavart. Nekünk - ha úgy tetszik - szerencsésen jött, örültem is a jó kis szembeszélnek.

- Aztán miért?

- Mert a nagy vetélytárs románok azt abszolút nem bírják.

Kovácsék közelségi lendülete

A női kajak kettes, Kovács Katalin és Szabó Szilvia zárta a napot. Nagy hajrával, ezüstéremmel. Kérdéseinket Kovácsnak tettük fel.

- Nem éreznek csalódást, hogy nem tudtak jobban rámenni a németekre?

- Arra az esély már a rajtnál elment, mi beragadtunk, meg hát ők különben is nagyon er›sek. Örültünk, hogy a lengyeleket megelőztük.

- Nagy harc volt.

- És érdekesen dőlt el. Annyira jó érzés volt megközelíteni őket, hogy attól egész egyszerűen lendületet kaptunk. Különben is, azt beszéltük meg, hogy szél vagy nem szél, mi megyünk, amennyire és ameddig csak bírjuk.

- A négyesben is ezüstöt nyertek. Össze lehet hasonlítani a két érzést?

- A négyes után kicsit el voltunk keseredve. Most meg nem vagyunk.

- Akkor miért voltak?

- Mert esélyesnek tartottak minket, mi is magunkat, de valahogyan lelkiekben nem volt együtt a csapat.

- Megnyilvánult ez valamiben?

- Mi úgy éreztük.

- És most mit éreznek?

- Fáradtságot és boldogságot.

Színes Sport 2000.10.02.

KAJAK-KENU
KÉPEK
LINKEK