FONTOS


 

Vereckei is a döntőbe lapátolt
Nincs bolgár doppingügy

Kora tavasz és késő nyár találkozott péntek reggel Sydneyben, pontosabban Penrith evezőspályáján. Az előző napok hajnalain megszokott hidegből és szakadó esőből a csapadék ezúttal elmaradt, cserében viszont olyan sűrű köd ereszkedett a tájékra, hogy legfeljebb ötven méterre lehetett ellátni, így a kilencre kiírt rajtot el kellett halasztani.

A rendezők kedves mondókát rögtönöztek a nagy eredményjelző táblára:

Fog, fog/ Go away

A köd a távozásra való felszólításnak eleget tett, a leple alatt pedig nyilván megegyezett a két évszak, mert amint ismét áttetszővé vált a levegő, "rázendített" a Nap, azonnal a harminc fok közelébe szökött föl a hőmérséklet, majd a kánikula óráról órára tovább növekedett.


Vereckei a legjobb idővel döntős

Félóra csúszással rajtolt a férfi kajak egyesek ötszáz méteres, három futamos küzdelme a döntőbe jutásért. A péntek már a vasárnapról szólt, hiszen minden számban a fináléért folyt a csata. A magyarok csak a legelsőben voltak érdekeltek, az ötszáz kétszeres világbajnoka, Vereckei Ákos révén, aki nem pótvizsgán vett részt. Ezen a távon a sok induló miatt erre a napra maradt a döntő mezőnyének kialakítása.

Vereckei az első futamban a rajt után mindjárt elfoglalta megszokott helyét, valahol a többiek mögött. Általában úgy teljesíti az ötszázat, mintha előbb nekifutna, majd hamarosan olyan sebességre pörög fel, hogy az a mezőnynek már sok, neki viszont szabad utat biztosít az elsőséghez. Ezúttal is nyert, mégpedig úgy, hogy kétszázötven méternél még a hetedik helyen haladt (a kilencből), aztán a nap legjobb idejével (1:39,574 perc) érkezett célba, s még a mögötte befutó norvég Holmann eredménye (1:39,964) is jobb volt, mint amilyet a további két futam győztese, a bolgár Merkov (1:40,227), illetve a német Liwowski (1:40,586) elért. Nem jutott el a döntőbe a tavalyi vébé negyedik helyezettje, az orosz Tyiscsenko, és ötödikje, az argentin Correa; ők most a Liwowski-féle harmadik futam ötödik, illetve hatodik helyén végeztek.

A magyar versenyző a célba érkezés után a félórás csúszás miatt panaszkodott, hiszen az eredeti időpontra befejezte a bemelegítés ceremóniáját, a megfelelő versenyállapotot meg kellett őriznie, akárcsak a többieknek, neki viszont ráadásként leesett a vércukorszintje, miáltal átmenetileg kutyául érezte magát. De, hát végül még nyerni is tudott, nem csak továbbjutni.

A tizenkét döntő közül ezúttal tízben lesz magyar, illetve volt, hiszen a felét szombatra virradóra már megvívták a legjobbak. Nem sikerült a fináléba jutniuk a magyaroknak ezer méter egyesben kenuban és férfi kajakban, négy éve Atlantában egyébként szintén két számban zajlott nélkülünk a döntő.

Ennek megfelelően, illetve - mert végül is nézőpont kérdése - ennek ellenére a magyar tábor nyugodt, a megszokott módon készül a döntő két napjára. Különösebb esemény hálŐ istennek nincs, így mondták a szakvezetők, s teljes joggal, mert ha lenne, az bizony nem jelentene jót. A csapat tagjai közül elég sokan voltak kinn a pályán, hogy személyesen legyenek tanúi Vereckei Ákos - szerencsére, nem sok izgalmat ígérő - futamának, a többiek otthon nézték tévén. Aztán valamennyien a hűvösbe igyekeztek a hőség elől; nagyon jó, hogy a döntőket is reggel rendezik.

Csapatunk tagjai távoztak tehát, Bonn Ottó, a nemzetközi szövetség főtitkára viszont nagyon is maradt. Akadtak gondjai az elmúlt napokban. Arról önök már értesültek, hogy a cseh olimpiai bajnok kenust, Martin Doktort - a német rivális, Andreas Dittmer panasza alapján - az ötméteres szabály megsértése miatt a versenybíróság kizárta, a nemzetközi szövetség versenybizottsága azonban a döntést érvénytelenítette, és így a versenyző ott lesz mindkét táv fináléjában. Csütörtökön a német Lutz Liwowskit zárták ki a kajak egyes ezer méteres számából, amelynek a világbajnoka, ő pénteken azzal vigasztalódott, hogy futamgyőztesként jutott az ötszáz döntőjébe. Bonn Ottó elmondta, hogy ezek az ügyek csak azért okoznak gondot, mert foglalkozni kell velük. Ami viszont a szövetség legfőbb dolga, a verseny objektív feltételeinek magas színvonalú megteremtése, az -Ęegyüttműködve a sydneyi szervezőkkel - rendben van. Mi több, azt látni is.

Hanem a főtitkár kisvártatva elnézést kért, mert várta egy újabb ügy.

Több bolgár napilap információja szerint két kajakos, Petar Merkov és Marian Dimitrov a bolgár bajnokság idején, július 29-én doppingvizsgálaton esett át, mindkettőjük pozitív eredménnyel. Az ügy azonban nem pattant ki, az újságok szerint azért, mert a szófiai nem a NOB által akkreditált laboratórium, így nem kötelező azonnal jeleznie a pozitív eseteket. Ulrich Feldhoff, a nemzetközi szövetség elnöke - mint pénteki, rögtönzött tájékoztatóján elmondta - megkereste Ivan Szlavkovot, a Bolgár Olimpiai Bizottság elnökét, aki azt válaszolta, hogy semmiféle hivatalos információja nincs a kajakosok által állítólagosan használt tiltott szerekről. Feldhoff hozzátette, az újságcikkek állításaival különben sem tudnak mit kezdeni, a kérdést a maguk részéről a NOB-hoz továbították. A tájékoztatóra onnan már állásfoglalás is érkezett, miszerint nincs (újabb) bolgár doppingügy.

Jan Verstuyft, a NOB orvosi bizottságának elnöke kifejtette, hogy amint a két bolgár versenyző megérkezett Sydneybe, átesett a szükséges vizsgálaton, mégpedig nemcsak vizelet-, hanem vérminta alapján is. "Miután a hivatalos laboratóriumtól az eltelt, hosszú idő alatt nem érkezett jelzés pozitív eredményről, a két versenyző doppingtesztjét negatívként kell kezelnünk" - mondta, és ő is hangsúlyozta, hogy az akkreditált laboratóriumoknak azonnal kell jelezniük, ha a vizsgálat tiltott szer jelenlétét mutatja ki.

Akikre figyelni érdemes

A hét vége miatt nyilván az átlagosnál sokkal többen maradnak fenn, és figyelik a képernyőn a nagy érdeklődéssel és reményekkel várt döntőket. Azoknak, akik vasárnapra virradóan, pontosabban 0 órától ezt teszik, némi segítséget (vagy izgalomfokozót?) kínálunk most. Közöljük a hat, magyar érdekeltségű finálé pályabeosztásának részleteit, megjelölve azokat a versenyzőket, akik az adott versenyszámban az előző olimpián és a tavalyi világbajnokságon helyezettek voltak, vagyis akikre a leginkább érdemes figyelni.

Férfi K1 500 méter kezdés: 0.00 óra

Pálya Név Eredmény
3 Knut Holmann (norvég) olimpia-2., vb -6.
4 Petar Merkov (bolgár) vb-2.
5 VERECKEI ÁKOS vb-1.
6 Lutz Liwowski (német) olimpia - 5.
9 Grzegorz Kotowicz (lengyel) vb - 3.

C1 500 méter 0.15 óra

1 Nikolaj Buhalov (bolgár) vb - 6.
3 KOLONICS GYÖRGY vb - 4.
4 Andreas Dittmer (német) vb - 3.
5 Makszim Opaljev (orosz) vb - 1.
6 Martin Doktor (cseh) olimpia - 1., vb - 2.
7 Slavomir Knazovicky (szlovák) vb - 5.

Női K1 500 méter 0.50

4 Josefa Idem Guerrini (olasz) olimpia-3., vb-2.
5 Carolina Brunet (kanadai) olimpia-2., vb-1.
6 KŐBÁN RITA olimpia-1., vb -3.
7 Elzbieta Urbanczyk (lengyel) vb-4.
8 Katrin Borchert (ausztrál) vb-6.
9 Uschi Profanter (osztrák) olimpia-6., vb-5.

Férfi K2 500 méter 1.05

2 Twardowski, Wysocki (lengyel) vb-1. (Wysocki, Freimuttal 5. az olimpián)
3 Collins, Trim (ausztrál) olimpia-3., vb-3.
4 KAMMERER, STORCZ - (Storcz, Horváthtal 2. a vb-n)
5 Rauhe, Wieskötter (német) vb-6.
7 Bonomi, Rossi (olasz) - (Bonomi, Scarpával 2. az olimpián; Rossi, Lussignolival 4. a vb-n)

C2 500 méter 1.40

1 Bea, Mascato (spanyol) vb-4.
2 PULAI, NOVÁK vb-2.
5 Jedraszko, Baraszkiewicz (lengyel) vb-1.
6 Rojas, Pereira (kubai) vb-6.
8 Kovaljov, Kosztoglod (orosz) vb-3.

Női K2 500 méter 1.55

2 Brunet, Furneaux (kanadai) vb-2.
3 Sokolowska, Pastuszka (lengyel) vb-1.
4 KOVÁCS, SZABÓ vb-3.
5 Fischer, Wagner (német) - (Fischer, Portwich-hal 2. az olimpián; Fischer, Muckéval 4. a vb-n)
8 Borchert, Wood (ausztrál) olimpia-3

Színes Sport 2000.09.30.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK