FONTOS


 

Roger a partról figyeli Ritáék edzését
Dunavarsányi hétköznapok


A kajak-kenu válogatott is a "legjobb időt" választotta az olimpia előtti edzőtáborozás kezdetéül, hiszen a vízen talán még jobban tűz a nap, mint a parton. Az elmúlt héten kezdték a közös munka utolsó fázisát Dunavarsányban Angyal Zoltán szövetségi kapitány kiválasztottai. A tizenkilenc olimpikon egészséges, mindenki remek erőállapotban van, és mint a mester elmondta, ".a nagy meleg sem megy a versenyzők agyára.Ó

"Eddig ugyan csak alapozó jellegű munkát végeztünk, a héten kezdjük majd el a pályaevezést időre. Összeülnek a párosok, a négyesek. Ha a vízen,dolgozik az ember, lehet akármilyen kánikula vagy hideg, elfelejti a körülményeket. Minket egyedül a szél zavar, de ebben eddig szerencsére alig volt részünk. A mostani hőség miatt talán kedvük lenne a versenyzőknek beleugrani a vízbe, de ezt nem tehetik meg."

Az első edzés eddig fél tízkor kezdődött, de áttérnek az egy órával korábbi kezdésre, mert Sydneyben fél kilenckor startolnak majd a versenyek, a döntők is, amihez jó lesz minél hamarabb hozzászokniuk. Szerepelnek a programban erőfejlesztések, futóedzések és nyújtó- és lazító gyakorlatok is. Még délután is a vízre vezényli a lányait-fiait a szakvezető, de a négykor kezdődő második vízi tréning talán még nagyobb hőségben zajlik, mint a reggeli. Ausztráliából mostanában olyan hírek érkeznek, hogy inkább késő őszi szelek fújnak az olimpiai helyszínen, ezért jobb mindenre felkészülni. Az edzőtáborban kitűnőek a körülmények, a szobákban légkondicionáló működik, így a pihenést a hőség nem zavarhatja.

Két edzés között az internetezés számít a legnépszerűbbnek. Igen divatos a szörfözésnek ez a formája a táborlakók között, különösen a férfiak gyakorolják szívesen ezt a "sportágat". A két fő világhálós, Bártfai Krisztián ésVereckei Ákos szívesen keres fel érdekes oldakat.

Kőbán Rita természetesen magával vitte spánieljét, Rogert, de ehhez természetesen meg kellett kapnia a táborvezető, Hugyecz Ferencné engedélyét is. Rita egyébként is külön szobában szokott lakni, így jól elfér mellette a kutya. Amikor az edzésre megy, a kutyus a parton várakozik, a hangját sem hallani, nézelődik, mindenki legnagyobb megelégedésére viselkedik. A sportolók táplálkozására különös figyelmet szentelnek a vezetők. Az étrendet ezekben a kánikulai napokban elsősorban a gyümölcsök és a saláták uralják.

Gadácsi János, A Színes Sport 2000.08.23.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK