FONTOS


 

Kajak-kenu VB, Milánó 1999
A Kajak-kenu vb magyar mérlege, eredményei

A 200 méteres döntők során az 1000-en és 500-on szerzett három mellé újabb három aranyat nyertek a magyarok.

NŐI K-4: rajt-cél győzelmet aratott a Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Kőbán Rita négyes. Másodikok az oroszok, harmadikok pedig a lengyelek lettek. A "kajakkirálynő" Birgit Fischer vezérelte német négyes nem került dobogóra.

FÉRFI K-2: a magyar csapat ötödik aranyérmét szerezte a Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert páros, amely minimális, 0.08 másodperces különbséggel előzte meg az orosz kettőst, s őrizte meg 1997 óta tartó világelsőségét. A harmadik helyen a lengyelek végeztek.

Hegedűs Róbert: - Tudtuk, hogy nagyon jók az oroszok és a lengyelek, ezért örülünk különösen a győzelemnek és annak, hogy sikerült megvédeni címünket. Vince egyesbeli kiesése után szombaton nagyon letört volt, de ma már minden rendben ment.

Fehérvári Vince: - Talán jobb is, hogy nem kerültem döntőbe egyesben. Ott biztosan nem tudtam volna győzni, és lehet, hogy a fáradtság miatt a párost is elveszítettük volna.

FÉRFI K-4: Ellenállhatatlan volt a Kajner Gyula, Fehérvári Vince, Beé István, Hegedűs Róbert négyes. A világbajnoki cím védői idén is magabiztosan előzték meg ellenfeleiket.

NŐI K-1: Kőbán Rita az 500 méter után 200-on is harmadik lett. Caroline Brunet-t ezúttal sem tudta senki legyőzni, a kanadai kajakos mindhárom női egyéni számot megnyerte. Az olasz Idem már harmadik ezüstérmét szerezte.

NŐI K-2: Dónusz Éva és Laky Éva a magyarok nyolcadik bronzérmét nyerte. Az első két helyen a spanyolok és a lengyelek végeztek.

A három kenus számban Kolonics György, a Buzál Miklós, Végh Attila páros, valamint az Iván Gábor, Malomsoki Sándor, Hoffmann Ervin, Fürdök Gábor négyes egyformán az ötödik helyen végzett.

Férfi K-1-ben nem volt magyar döntős.

A vb éremtáblázata:

1. Oroszország (8 arany, 3 ezüst, 2 bronz)
2. Magyarország (6, 2, 8)
3. Lengyelország (3, 4, 4)
4. Kanada (3, 1, -)
5. Németország (2, 4, 5)
6. Ausztrália (1, -, 1)
= Szlovákia (1, -, 1)
8. Spanyolország (1, -, -)
= Izrael (1, -, -)
10. Csehország (-, 3, 1)
11. Olaszország (-, 3, -)
12. Románia (-, 2, 2)
13. Bulgária (-, 1, -)
= Kuba (-, 1, -)
= Norvégia (-, 1, -)
= Ukrajna (-, 1, -)
17. Dánia (-, -, 1)
= Franciaország (-, -, 1)

A magyar csapat mérlege:

A magyar csapat a világbajnokság programján szereplő 26 számból 16-ban érmet nyert. A 6 aranyéremből 3 olimpiai számban született.

1. hely (6):
férfi K-4 1000 m (Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth G.)
női K-4 500 m (Kovács, Szabó, Viski, Kőbán)
férfi K-1 500 m (Vereckei)
női K-4 500 m (Kovács, Szabó, Viski, Kőbán)
férfi K-2 200 m (Fehérvári, Hegedűs)
férfi K-4 200 m (Kajner, Fehérvári, Beé, Hegedűs)

2. hely (2):
férfi K-2 500 m (Storcz, Horváth G.)
C-2 500 m (Pulai, Novák)

3. hely (8):
női K-1 1000 m (Kovács)
női K-2 1000 m (Bóta, Barócsi)
C-4 1000 m (Horváth Cs., Belicza, Kozmann, Gajárszki)
női K-2 500 m (Kovács, Szabó)
női K-1 500 m (Kőbán)
férfi K-4 500 m (Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth G.)
női K-1 200 m (Kőbán)
női K-2 200 m (Dónusz, Laky)

4. hely (2):
C-1 1000 m (Kolonics)
C-1 500 m (Kolonics)

5. hely (3):
C-1 200 m (Kolonics)
C-2 200 m (Buzál, Végh)
C-4 200 m (Iván, Malomsoki, Hoffmann, Fürdök)

6. hely (1):
férfi K-2 1000 m (Almási, Bauer)

7. hely (1):
C-2 1000 m (Pulai, Novák)

9. hely (2):
férfi K-1 1000 m (Storcz)
C-4 500 m (Horváth Cs., Kolonics, Pulai, Novák)

Fehérvári Vince nem jutott döntőbe k-1 200 méteren.

Az 500 m-es döntők eredményei:

Férfiak:

K-1, világbajnok:

Vereckei Ákos 1:38.824 p
2. Merkov (Bulgária) 1:39.729
3. Kotowicz (Lengyelország) 1:40.443
4. Tyiscsenko (Oroszország) 1:41.641
5. Correa (Argentína) 1:41.686
6. Holmann (Norvégia) 1:41.751

K-2, világbajnok:

Marek Twardowski, Adam Wysocki (Lengyelország) 1:32.304 p
2. Storcz Botond, Horváth Gábor 1:32.439
3. Collins, Trim (Ausztrália) 1:33.056
4. Rossi, Lussignoli (Olaszország) 1:33.311
5. Riszdorfer, Baca (Szlovákia) 1:33.313
6. Rauhe, Wieskotter (Németország) 1:33.441

K-4, világbajnok:

Németország (Gutsche, Zabel, Bach, Ulm) 1:21.349 p
2. Oroszország 1:22.454
3. Magyarország (Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos
Horváth Gábor) 1:22.569
4. Lengyelország 1:23.338
5. Románia 1:23.593
6. Ausztrália 1:25.025

C-1, világbajnok:

Makszim Opaljov (Oroszország) 1:51.374 p
2. Doktor (Csehország) 1:51.684
3. Dittmer (Németország) 1:51.827
4. Kolonics György 1:52.461
5. Knazovicky (Szlovákia) 1:53.316
6. Buhalov (Bulgária) 1:55.186

C-2, világbajnok:

Daniel Jedraszko, Pawel Baraszkiewicz (Lengyelország) 1:43.553 p
2. Pulai Imre, Novák Ferenc 1:43.986
3. Kovaljev, Kostoglod (Oroszország) 1:45.068
4. Bea, Mascato (Spanyolország) 1:45.820
5. Prochazka, Brecka (Csehország) 1:45.960
6. Rojas, Pereira (Kuba) 1:46.540

Férfiak:

C-4, világbajnok:

Oroszország (Krugljakov, Ladosa, Fomicsev, Kabanov) 1:32.398 p
2. Románia 1:34.940
3. Franciaország 1:36.272
4. Kanada 1:36.282
5. Lengyelország 1:37.526
6. Ukrajna 1:38.538
...9. Magyarország (Horváth Cs., Kolonics, Pulai, Novák) 1:42.582

Nők:

K-1, világbajnok:

Caroline Brunet (Kanada) 1:49.445 p
2. Idem (Olaszország) 1:50.248
3. Kőbán Rita 1:51.930
4. Urbanczyk (Lengyelország) 1:52.285
5. Profanter (Ausztria) 1:52.749
6. Borchert (Ausztrália) 1:54.216

K-2, világbajnok:

Beata Sokolowska, Aneta Pastuszka (Lengyelország) 1:43.370 p
2. Brunet, Furneaux (Kanada) 1:43.510
3. Kovács Katalin, Szabó Szilvia 1:43.568
4. Fischer, Mucke (Németország) 1:43.815
5. Aramburu, Manchon (Spanyolország) 1:45.655
6. Radu, Toma (Románia) 1:45.792

K-4, világbajnok:

Magyarország (Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Szabó Szilvia, Kőbán Rita) 1:33.993 p
2. Németország 1:34.703
3. Lengyelország 1:34.888
4. Spanyolország 1:35.602
5. Ukrajna 1:36.155
6. Ausztrália 1:36.440

A 200 m-es döntők eredményei:

Férfiak:

K-1, világbajnok:

Michael Kolganov (Izrael) 35.793 mp
2. O. Szlivinszkij (Ukrajna) 35.961
3. Rauhe (Németország) 36.028
4. Latvamaki (Finnország) 36.163
5. A. Tyiscsenko (Oroszország) 36.273
6. Duonela (Litvánia) 36.278

K-2, világbajnok:

Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert 33.055 mp
2. Zarubin, Ivanyik (Oroszország) 33.130
3. Twardowski, Wysodszki (Lengyelország) 33.298
4. Zajcsenkov, Lucsnyik (Ukrajna) 33.817
5. Keso, Mikkonen (Finnország) 34.020
6. Gjersoe, Fjeldheim (Norvégia) 34.045

K-4, világbajnok:

Magyarország (Kajner Gyula, Fehérvári Vince, Beé István, Hegedűs Róbert) 30.835 mp
2. Lengyelország 31.162
3. Oroszország 31.205
4. Egyesült Államok 31.245
5. Finnország 31.387
6. Szlovákia 31.430

C-1, világbajnok:

Makszim Opaljov (Oroszország) 40.368 mp
2. Doktor (Csehország) 40.413
3. Knazovicky (Szlovákia) 40.760
4. Dittmer (Németország) 41.385
5. Kolonics György 41.400
6. M. Szlivinszkij (Ukrajna) 42.430

Férfiak:

C-2, világbajnok:

Konsztantin Fomicsev, Alekszandr Artemida (Oroszország) 37.842 mp
2. Jedraszko, Baraszkiewicz (Lengyelország) 38.004
3. Zereske, Gille (Németország) 38.089
4. Pricop, Averian (Románia) 38.127
5. Buzál Miklós, Végh Attila 38.507
6. Rojas, Pereira (Kuba) 38.594

C-4, világbajnok:

Oroszország (Krugljakov, Ladoha, Fomicsev, Kabanov) 33.675 mp
2. Csehország 34.182
3. Románia 34.529
4. Fehéroroszország 34.557
5. Magyarország (Iván, Malomsoki, Fürdök, Hoffmann) 34.729
6. Kanada 35.639

Nők:

K-1, világbajnok:

Caroline Brunet (Kanada) 40.981 mp
2. Idem (Olaszország) 41.836
3. Kőbán Rita 42.031
4. Oates-Wilding (Ausztrália) 42.363
5. Sanchez (Spanyolország) 42.713
6. O. Tyiscsenko (Oroszország) 42.811

K-2, világbajnok:

Izaskum Aramburu, Beatriz Manchon (Spanyolország) 37.814 mp
2. Sokolowska, Pastuszka (Lengyelország) 38.102
3. Dónusz Éva, Laky Éva 38.862
4. Gyulij, Tyisina (Oroszország) 39.056
5. Lightbound, Gibeau-Ouimet (Kanada) 39.124
6. Karmi, Pejsakovitch (Izrael) 39.944

K-4, világbajnok:

Magyarország (Kovács Katalin, Viski Erzsébet, Szabó Szilvia, Kőbán Rita) 35.988 mp
2. Oroszország 36.406
3. Lengyelország 36.448
4. Németország 36.483
5. Kanada 36.630
6. Románia 36.675

[origo], 1999. augusztus 29.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK