FONTOS


 

Kajak-kenu VB, Milánó 1999
Egy nap múlva világbajnokság
Pulai lapáttal ijesztgeti az ellenfeleket

Pulai Imre az új lapátfelfestésével megkezdte a pszichikai harcot
CSUPA meggyötört magyar arcot lehetett látni délután három órakor a vébé helyszínén, Milánó külvárosában, az egyik helyi repülőtér, a Linate közelében található Luna-parkban. Kedden ugyanis korán reggel indult a 31 magyar versenyzőt (és a küldöttség többi tagját) szállító gép Ferihegyről. Már ez sem okozott vidámságot, hát még az, hogy a válogatott főhadiszállásán, a Forte Crest hotelban elhúzódott az akkreditáció. Nem is kicsit, éppen három óra hosszat tartott. így a válogatott tagjai épphogy kaptak még ebédet, aztán azonnal a pályára indultak, hajókat hitelesíteni, no meg átmozgató edzést tartani, ismerkedni egy kicsit a világbajnokság helyszínével, ahol tikkasztó hőség fogadta őket. Ráadásul a várt és szokásos délutáni pihenő, illetve alvás az olaszok miatt elmaradt.

Lehet, hogy a hazaiak így kezdték meg a lélektani hadviselést?

A HONVéD óRIáSA, Pulai sem maradt adós. Mint az képünkön is látszik, az egyik ismerőse, Imre lapátján élte ki művészi hajlamait. Tökéletes munkát végzett. A tavaly elkezdett, idén folytatott hajóépítési és ezzel párhuzamosan vásárlási versenyben leginkább az egyeshajók érdekeltek. Pulai pedig Novák Ferenccel párosozik egy tízéves kenuban, azaz egy, szinte leselejtezés előtt álló hajóban.

-- Nem tudok új hajót felvonultatni, inkább a lapátommal villogok. A tigrisfejjel megijesztem az ellenfeleket -- mondta Pulai.

Azt már csak később tette hozzá, hogy úgy fog harapni, mint ahogy a tigris szeretne.

AZ ELSő akadály tehát a hajóhitelesítés. Nem mindig a legkönnyebb feladat, s a magyaroknak most sem volt az. Kolonics György egyes kenuját elsőre például nem fogadták el, és Belicza Béláét sem. A történet érdekessége, hogy mindketten ebben a hajóban lapátoltak a tavalyi, szegedi világbajnokságon. Akkor jó volt, most nem. Ki érti ezt?

Ha negatív elemet látnak a hajóhitelesítők, akkor nem engedik át a rostán. Kolonicsén és Beliczáén egyet-egyet találtak. Előbbin talán érthető is lenne, mert a nyár elején, a duisburgi nemzetköz regattára utazva a hajókat szállító vontán Kolonics kenuja esetében kioldott a rögzítés, leesett. Az utóbbinál nincs magyarázat.

Az újabb fordulat csak később jött. Némi szerelés után Kolonics ismét próbálkozott, akkor már három negatív elemet találtak!

Komikus.

Az érdekeltek kínjukban nevettek. Ezek után Belicza persze már nem kísérletezett.

-- Lehet, hogy lejárt a szavatosságuk? -- őrizte meg a humorérzékét Vereckei ákos.

A MAGYAROK hosszas hajóhitelesítése miatt többen várakoztak, és amikor Kolonics a már előbb említett, második próbálkozásához sietett, akkor a sorban utána következő, megkérdezte: "Honnan jöttél"?

Vagyis az illető nem ismerte fel a sportág egyik klasszisát, az olimpiai, 12-szeres világbajnok, mellesleg Európa-bajnok csepelit. újabb csapás Kolonicsnak. Vagy inkább a versenyzőtárs szégyene a tudatlansága miatt?

A varsói hajókereskedő, Richard Seruga meghallotta Kolonics gondját és a segítségére sietett, adott neki egy hajót. Kolonics azzal is próbálkozott a hitelesítésnél. Sikerrel!

Van tehát hajója a vébére.

Sőt, szerdán még megpróbálkozhat azzal, amelyikkel nem sikerült. Hozzáértők szerint átmegy a rostán. Akkor pedig Kolonics két kenu közül választhat. (Belicza nem erőlködött tovább, mert az övét csak tartalékhajónak akarták.)

Vereckeinek nem volt hajógondja. Sőt, kettőt is hitelesíttetett. Az egyik egy vadonatúj, "nullkilométeres" kajak, amely Seruga hajóépítő mester jóvoltából érkezett. Vereckei kipróbálja, ha nem tetszik neki, akkor abban a hajóban lapátol, amelyben Európa-bajnokságot nyert másfél hónapja. Az a kajak sem öreg, most lett kilenchetes.

A NEMZETKöZI szövetség fennállásnak 75. évfordulóját szerdán este ünneplik, így a csütörtökön kezdődő világbajnokság megynyitó ünnepségét kedden este tartották. Ott két magyarnak kellett megjelennie, egy zászló és egy táblavivőnek. Nem nagyon jelentkezett senki. Az ebéd utáni nagy kapkodás és a meleg miatt a többség lenge szerelésben ment a pályára, a ceremónián pedig nemzeti színű melegítőben kellett megjelenni.

A választás -- természetesen -- két újoncra, Gajárszki áronra és Kozmann Györgyre esett, akik Belicza fölsőjét, Kőbán Rita alsóját és Bóta Kinga teljes kollekcióját kapták meg az eseményre.

Válfi Tamás Nemzeti Sport 1999. augusztus 25.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK