FONTOS


 

Világbajnoki pótválogató előtt
Novákék már most elégedettek

Szolnokon Pulaiék nyugodtan lapátolhatnak, ugyanis a milánói vébén (augusztus 26-29.) övék az 500 méteres páros és a négyesben is helyet követeltek maguknak. Számukra amolyan ráadás lenne, ha legyőznék Ipacsékat. Nekik viszont nagyon fontos a győzelem. Mindenképpen ott vannak a vb-csapatban, de vereség esetén "csak" az 1000 méteres négyesben térdelhetnek, ha győznek, akkor jóval rangosabb, olimpiai számban próbálhatják ki tudásukat. Némi előny Zaláéknál: a helyszínen készülnek.

- úgy vágtunk neki az évnek, hogy az ötszáz méteres párost szeretnénk megnyerni, amit ezen kívül megszerzünk, azt ráadásként

eljük el. Tehát mi már elégedettek lehetünk - kezdte Novák Ferenc.

+ Foglalkoznak már a pénteki csatával?

- Elég lesz, ha pénteken reggel gondolunk rá. Szeretnénk nyerni, már csak presztízsből is, bár a pótválogatóra egyáltalán nem készültünk úgy, mint a másodikra. Résztávos edzéseket végzünk Ráckevén, fél szemmel már a világbajnokságra figyelünk. Nem a legmegfelelőbb időpontban versenyzünk Zaláék ellen, így két héttel kevesebb idő marad a milánói felkészülésre.

+ Ha jól értem, eddig teljesen elégedettek a teljesítményükkel.

- Azt hiszem jó ajánlólevél a világbajnokságra, hogy az ötszáz méteres párosban Kolonics és Horváth előtt csíptük el a számot.

+ Ha nyernek, három számban indulhatnak. Lehet bírni fizikailag?

- Igen. Szeretnénk megmutatni, hogy lehet.

*

- Jelenthet némi előnyt, hogy Szolnokon tréningezünk, megpróbáljuk minél jobban belőni a pályát - kezdte Zala György.

+ Mi volt az oka a második válogatón nyújtott gyengébb teljesítményüknek?

- Csak utólag tudtam meg, hogy Ipacs napokon keresztül hőemelkedéssel küszködött, jóval gyengébb volt a vártnál. Amikor kikaptunk Pulaiéktól, éreztem, hogy valami nem stimmel, de Ipacs betegségét a futam előtt nem merték megmondani nekem. Mindenki tudta, csak én nem.

+ Tavaly a Zala, Ipacs kettősé volt ez a szám. Amolyan élethalálharcra készülnek?

- Nem, mert örülünk, hogy legalább idáig eljutottunk, hogy ott lehetünk a vébé-csapatban. A télen három hónapig sérülésekkel küszködtem, még az is felvetődött, hogy abba kell hagynom a kenut. De most jobbak vagyunk, mint tavaly, az utóbbi napokban egyre jobb eredményeket produkálunk a párosban. Ez nagyon bíztató jel Novákék ellen.

(válfi)

*

A szövetség elnöksége elhatárolja magát a Sopianae-cigaretta júliusi reklámkampányától. Az elnökség szerint a Sopianae-terméket versenyhajókat ábrázoló fotón hirdető óriásplakátok, neonreklámok, és a nyomtatott sajtóban megjelent reklámok - közvetlen utalással - a dohányzás társaként tüntetik fel a kajak-kenusportot.

A szövetség vezetői a leghatározottabban kijelentik, hogy a Sopianae reklámkampányával semmilyen erkölcsi, vagy pénzügyi kapcsolatuk sincs, és nem is volt. Az MKKSZ mindent elkövet azért, hogy mind a sportágat, mind a természethez közeli egészséges tevékenységet végző sportolókat, valamint a közvéleményt és a kajak-kenu szponzorait az őket ért sérelem miatt kárpótolja.

Maratoni rajt csütörtökön

Csütörtökön a masters Világkupával Győrben elkezdődik a négynapos maratoni vetélkedés, amelynek csúcspontja a szombat-vasárnapi világbajnokság lesz. Ott lesz Győrben Gyulay Zsolt, a vb egyik díszvendége, a kétszeres szöuli aranyérmes, aki ráadásul a nyolcvanas évek első felében Győrben élt, és onnan lett válogatott.

A nevezési listán Gyulaynál is eredményesebb klasszis nevére bukkantunk. A svédektől jön a 80 esztendős Gert Frederiksson, aki 1948-1960 között négy olimpián indult, 6 aranyérmet nyert, és közben hétszeres világbajnok is volt. éveken keresztül verhetetlennek bizonyult, méltán nevezték kajakkirálynak.

Magyar részről indul még az 1980-as moszkvai olimpia C II 500 m-es bajnoka, Vaskuti István és Foltán László, de jelezte indulását Balogh Anikó, aki a hatvanas években kihagyhatatlan volt a válogatottból, valamint Szabó Attila is, aki 1991-ben nyert vb-t C II 500 m-en.

Nemzeti Sport 1999. július 29.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK