FONTOS


 

Mol-kupa, 2. világbajnoki válogatóverseny, Szolnok
Az esélyesek nem hibáztak

Angyal Zoltán szövetségi kapitány a viadal előtt elmondta, hogy amelyik számban más egység győz, mint a két héttel ezelőtti válogatón, úgy újabb két hetet kell várni a milánói világbajnokságra utazó hajó kijelölésére, ugyanis akkor összevetésre kerül sor a győztesek között. Kivételnek csupán a kenus olimpiai bajnok Horváth, Kolonics duó számít, amelyik C I 500 méteren a világbajnoki cím védője, ezért kedvezményezett, így elég ha a vasárnap délelőtti döntőt megnyeri. Emlékeztetett a kapitány, hogy a legutóbbi válogatón Horváthék nem kerültek be a fináléba. Angyal Zoltán kitért arra is, hogy érdekesnek ígérkeznek a négyesek küzdelmei.

A válogató első száma a kenu egyesek 1000 méteres küzdelme volt. Az olimpiai és világbajnok Kolonics György rajt-cél győzelmet aratott, csaknem hét másodperccel verte a második helyezett Kerék Csabát. A kajakosoknál ismét remekelt a zágrábi Eb-n győztes Vereckei ákos.

- Az Európa-bajnokság után mindössze két nap pihenőt kaptam, ezúttal csak arra vigyáztam, hogy simán döntős legyek. Remélem, ötszázon és ezren is kijutok majd Milánóba, bár gondolom, hogy Storcz Botondnak is lesz ehhez még egy-két szava. állok elébe - mondta.

A kajaknégyes futamok előtt elterjedt, a Kammerer-féle kvartett visszalépett a küzdelmektől. Ezért minden szem a pályára, az utolsó délelőtti futamra szegeződött, ám hamar kiderült, hogy a pletykának nincs alapja. A Kammerer, Storcz, Horváth, Vereckei alkotta hajó biztosan nyerte futamát, akárcsak a másik ágon a Bártfai, Szádovszky, Almási, Bauer négyes.

Az 500 méteres döntők előtt először a nők egyes hajóit tették vízre. Kovács és Mednyánszky megnyerte saját futamát, az utóbbi Kőbánt utasította maga mögé. Egyedül Rasztóczky Eszter bánkódott, akinek a megengedett 12 kg-nál hatvan dekával könnyebbnek bizonyult a hajója, ezért kizárták a versenyből, igaz, nem is jutott volna tovább.

A férfiaknál a korábbi világbajnok Borhi Zsombor alig kapott ki a világbajnok Vereckeitől.

- Mindent erre a válogatóra tettem fel. Valamelyik számban nyerni akarok, a szétlövésben pedig már bármi megtörténhet - vélekedett a kaposváriak kajakosa.

A kenusoknál Kolonics legutóbb négy számot is megnyert.

- Az ezer méteres egyesben indulok Milánóban, a rövidebbik távon csak abban az esetben szállok vízre, ha Horváth Csabával nem nyernénk az ötszáz párosban, de erre gondolni sem merek - újságolta Kolonics.

Az előfutamot azonban elvesztette a Horváth, Kolonics egység, de így is továbbjutott.

- Nem történt semmi, majd vasárnap elválik, hogy melyik egység a jobb - mondta Ludasi Róbert, Horváthék mestere.

A pénteki selejtezőt a férfi négyes hajók versenye zárta. Kammererék, akárcsak 1000 méteren, biztosan nyertek. De a másik futamban Kajnerék is hozták magukat, tehát izgalmas finálék várhatók 500 méteren vasárnap.

(néder) Nemzeti Sport 1999. július 17.

Kőbán Rita
KAJAK-KENU

KÉPEK

  

 
LINKEK