FONTOS


 

Világbajnokság, Sevilla
Kérdéses a nők indulása
A kapitány nem utazhat

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2002.09.17
--------------------------------------------------------------------------------

"Elhoztam a leleteimet a Szent László Kórházból, amelyek még mindig pozitívak, így aztán le is mondtam arról, hogy szerdán csatlakozzam a válogatotthoz. De érzem is, hogy még nem jöttem teljesen rendbe, túl gyenge vagyok a sok fogyástól. A Pető Mercédesz, Pető Tímea könnyűsúlyú kettős esetében kedden derül ki, hogy elrepülhet-e szerdán Sevillába. A sportkórházbeli vizsgálaton mindenesetre fizikáisan nem volt a két lánnyal gond, ám az ÁNTSZ-ben még egyelőre nincs meg az újabb eredmény" - mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány, aki csupán itthonról szurkolhat majd a mieinknek, de a jelek szerint a lányok vb-részvétele sem százszázalékos még. Ami már biztos, hogy a Dunavarsányi edzőtáborban a madártej mellett a vacsorára felszolgált sósburgonya is fertőzött volt, s emiatt esett ágynak tizennégy táborlakó, evezős és atléta egyaránt. A sevillai világbajnokság második napján egyébként a B-csoport előfutamaira került sor, magyar résztvevő nem szállt vízre.

Világbajnokság, Sevilla
Előfutamok (a győztesek eredményei)
Férfiak. Könnyűsúlyú kétpárevezős. 1. futam: 1. Ausztrália (Stewart, Karrasch) 6:35.30. 2. futam: 1. Németország (Ording, Brehmer) 6:30.95. 3. futam: 1. Lengyelország (Kucharski, Sycz) 6:34.44. 4. futam: 1. Olaszország (Luini, Pettinari) 6:31.86. Könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes. 1. futam: 1. Chile (Yantani Garces, Cerda Silva) 6:52.59. 2. futam: 1. Írország (Towey, O'Connor) 6:51.24. 3. futam: 1. Olaszország (Gaddi, Sancassini) 6:48.27. 4. futam: 1. Nagy-Britannia (Kittoe, English) 6:45.16. Könnyűsúlyú négypárevezős. 1. futam: 1. Olaszország 5:59.33. 2. futam: 1. Spanyolország 6:02.69. Könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes. 1. futam: 1. Dánia 6:11.76. 2. futam: 1. Kanada 6:08.18. 3. futam: 1. Olaszország 6:07.73. 4. futam: 1. Ausztrália 6:09.76. Négypárevezős. 1. futam: 1. Németország 5:55.31. 2. futam: 1. Olaszország 5:44.28. 3. futam: 1. Lengyelország 5:46.00. Kormányos négyes. 1. futam: 1. Nagy-Britannia 6:19.21. 2. futam: 1. Olaszország 6:20.76. Nyolcas. 1. futam: 1. Egyesült Államok 5:26.74. 2. futam: 1. Kanada 5:25.66
Nők. Könnyűsúlyú kétpárevezős. 1. futam: 1. Németország (Raduenzel, Blasberg) 7:12.88. 2. futam: 1. Ausztrália (Cansky, Halliday) 7:17.73. 3. futam: 1. Nagy-Britannia (Casey, Langlands) 7:18.75. Könnyűsúlyú négypárevezős. 1. futam: 1. Ausztrália 6:39.63. 2. futam: 1. Egyesült Államok 6:37.51. Négypárevezős. 1. futam: 1. Ukrajna 6:32.79. 2. futam: 1. Fehéroroszország 6:27.94. Nyolcas. 1. futam: 1. Egyesült Államok 6:02.98. 2. futam: 1. Ausztrália 6:04.38
EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK