FONTOS


 

Szalmonellafertőzés miatt csonka csapat megy a vb-re
Kórházban a válogatott

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2002.09.12
--------------------------------------------------------------------------------

Az evezősválogatott egy életre megtanulta, milyen veszélyes is tud lenni a madártej. A dunavarsányi edzőtáborban felszolgált desszert miatt ugyanis jelenleg a csapat zöme a László Kórházban fekszik, és esélye sincs arra, hogy csütörtökön útra keljen Sevillába, a szeptember 15-én rajtoló vb helyszínére.

A szövetség eredetileg hét egységet - 14 főt - nevezett az év legrangosabb evezőseseményére, ám a tervezett időpontban mindössze hárman szállnak majd repülőre: a világbajnok kétpárevezős tagjai, Haller Ákos és Pető Tibor, akik a többiekkel ellentétben Szegeden készültek, valamint az egypárevezős Székely Viktória, akinek az ominózus ebédnél nem volt gusztusa az ínycsiklandó édességhez. És ha a vizsgálatok eredménye kedvező képet mutat, akkor a jövő héten talán Pető Mercédesz és Pető Tímea, vagyis a női könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes két tagja is csatlakozni tud majd a társakhoz. Nekik ugyanis - mivel nem olimpiai lévén mindössze négy indulója van a számuknak - csak később kezdődik meg a versenyük.
A hajószállító mindenesetre már hétfőn elindult, igaz, ez sem ment zökkenőmentesen, a FEC edzőjének, Kiss Lászlónak a társa, Ficsor László - aki a napokban kapja meg mesteredzői oklevelét - ugyancsak kidőlt a sorból, s a helyére az utolsó pillanatban ugrott be Buza József, a szövetség technikai alkalmazottja. És mivel akkor még nem lehetett tudni, mennyire komoly a fertőzés, valamenynyi hajót felpakolták az utánfutóra. Most már tudjuk, hogy az éremesélyesnek tartott Varga Tamás (könnyűsúlyú egypárevezős), a döntőbe várt Kulifai Krisztina, Barz Gitta (kétpárevezős) és Remsei Mónika, Stift Edit (könnyűsúlyú kétpárevezős), valamint a B-döntő elejét megcélzó Bencsik Gábor, Vajas Balázs, Kónya Gábor és Kokas Gergely (négypárevezős) hajója fölöslegesen teszi meg a hosszú utat. Merthogy a 39-40 fokos lázzal küszködő sportolók egyszerűen képtelenek lennének erőre kapni a rajtig, amely az A-csoportba soroltak számára vasárnap, míg a B-seknek hétfőn esedékes.

"Amikor Dávid Imre elnökkel hét elején meglátogattuk a csapatot, még minden rendben volt, mindenki egészségesen várta a világbajnokságot. Aztán az edzők és a versenyzők elkezdtek gyomorfájdalmakra panaszkodni, és mivel a lázuk is felszökött, gyorsan riasztottuk a Sportkórházat. Időközben az ÁNTSZ is kivonult Dunavarsányba, és szalmonella-fertőzést állapított meg, mire a társaságot átszállíttattuk a László Kórházba. Egyedül az elnök úr nyomja otthon az ágyat, ugyanis nem biztos, hogy vele ugyanaz a vírus bánt el" - adott gyors helyzetjelentést Kokas Péter csapatvezető, aki azt is elárulta, hogy az egyesületeknek a versenyzőik mellett az anyagiak miatt is méltán fájhat a fejük. Merthogy a Haller, Pető egységen kívül - amelyet százszázalékosan a Magyar Evezős Szövetség támogat - mindenkinek (részben vagy egészen) a saját klubja állja a vb költségeit. Márpedig a fejenként körülbelül 300 ezer forintból egyelőre csak a Budapest-Madrid repülőjegy árának visszatérítése a biztos ...
És hogy mi a helyzet a kórházban?

A betegek ugyan már kissé jobban vannak, ám hétfőig mindenképpen szobafogságra ítéltettek.
"Szerdán volt az ötvenötödik születésnapom. Valahogy nem így képzeltem el az ünneplést - mondta keserűen Melis Zoltán szövetségi kapitány, aki ugyancsak evett a madártejből. - Nem érezzük magunkat valami fényesen, szedjük a gyógyszereket, és várjuk az újabb vizsgálati eredményeket. Remélem, azért a jövő héten valamikor a csonka csapatunk után tudok repülni."
"Természetesen ezek után duplán örülünk, hogy Szegeden tréningezhettünk. Mert ha az edzőtáborban vagyunk, nyilván mi is eszünk az édességből. Így viszont egészségesen vághatunk neki a sevillai világbajnokságnak, ahol természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a címünket" - tette hozzá a szerencsés páros rangidőse, Haller Ákos.
Halleréktől tehát remélhetünk érmet, mint ahogy kiutazása esetén a Pető Mercédesz, Pető Tímea kettősnek is van esélye a dobogóra kerülésre - elvégre legutóbb, a müncheni Világkupán is második lett -, Székely Viktória pedig mondjuk egy B-döntős győzelemmel lephet meg bennünket - ami nem is hangzik olyan rosszul. Persze azért az év végi elszámolásnál nyilván hiányozni fog a szövetségnek az a jó néhány pont, ami a kórházi ágyakban marad ...

Csonka csapat utazhat a világbajnokságra
Madártej marasztalta az evezősöket

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: (nagy), A színes Sport 2002.09.12
--------------------------------------------------------------------------------

Az elsődleges vizsgálatok szerint a vacsorára felszolgált madártej szalmonellafertőzése okozott tömeges ételmérgezést a dunavarsányi edzőtáborban. A nyers tojásból készült ínyencség kisebbfajta katasztrófát okozott.


Kórházi felkészülés?

A vasárnap kezdődő sevillai evezős-világbajnokságra csupán három sportoló utazhat, tudtuk meg Solti Judittól, az evezősszövetség főtitkárától. Mint mondta, a Szegeden edző vb-aranyérmes Pető Tiboron és Haller Ákoson kívül Székely Viktória, valamint még két - egyelőre - kérdéses egészségi állapotban lévő evezős utazhat a vb-re. Az első tünetek tegnapelőtt kezdődtek, negyven fokos lázzal és rosszulléttel. Állapotuk nem javult, így tegnap 14 sportolót - köztük egy maratoni futót és egy edzőt - mentőkkel szállítottak Dunavarsányból a fővárosi Szent László Kórházba.

- A fertőzött sportolók felépülése, valamint a világbajnokság után szigorú vizsgálatot kezdeményezünk az edzőtáborban annak kiderítésére, miként fordulhatott elő a tömeges ételmérgezés - mondta a főtitkár.

Szalmonella tizedelte az evezősöket
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap 2002.09.12
--------------------------------------------------------------------------------

A tervezett hét helyett csak három magyar egység indul Sevillában, az evezős-világbajnokságon. A csapat nagy része a dunavarsányi edzőtáborban szalmonellafertőzést kapott, a címvédő Haller Ákos és Pető Tibor viszont Szegeden készült a vb-re, így egészségesen - és esélyesként - várhatja a rajtot.

Bezárták a tábor konyháját
A Pest megyei ÁNTSZ-nél Homor Zsuzsanna tiszti főorvos elmondta, hogy - vélhetően szalmonellafertőzés következtében - tizenöten betegedtek meg az edzőtáborban, és tizennégy beteget a mentők a László kórházba szállítottak. Az egyik beteg szülei orvosok, ezért az ő esetében engedélyezték az otthoni gyógykezelést. Állapotukkal kapcsolatban a tisztiorvos annyit mondott: folyadékpótlásra van szükség, és ezt orvosi felügyelet mellett kell végezni.
Géczi Gábor, a Sportfólió Kht. kiemelt edzőtáborokért felelős igazgatója azt közölte, hogy a kht. már korábban bérbe adta a Future Clean nevű cégnek a konyha üzemeltetését, s azóta a tevékenységével kapcsolatban semmi panasz nem érkezett. A konyhát az ÁNTSZ-jelentés elkészültéig bezárták. Az evezősökön kívül hat, a Bécs-Budapest futóversenyre készülő atléta is megbetegedett.

Az evezősszövetség vezetői azt tervezték, hogy a vasárnap kezdődő sevillai világbajnokság előkészületeiről számolnak be, helyette viszont kénytelenek voltak orvosi jelentéseket adni tegnapi tájékoztatójukon. A dunavarsányi edzőtáborban szalmonellafertőzés döntötte le a lábáról csaknem a teljes válogatottat, sőt még a csapatvezetőket, edzőket is.

Kokas Péter, a szövetség alelnöke elmondta, hogy a versenyzőkön bél- és gyomorfertőzés tünetei mutatkoztak, a lázuk 39-40 fokra szökött fel. A Sportkórházból orvosi csapat szállt ki a táborba, ott ápolták az evezősöket, néhányan infúziót kaptak, tegnap viszont már beszállították őket a László kórházba.

A világbajnok Haller, Pető páros úgy kerülte el a fertőzést, hogy Szegeden készült a vb-re. Székely Viktória Dunavarsányban volt ugyan, de nem evett a madártejből, így ő is indulhat az egypárevezősök között. Van még remény a Pető Mercédesz, Pető Tímea kormányos nélküli kettes világbajnoki részvételére, mivel az ő tüneteik egyhébbnek látszanak, és a verseny programja lehetővé teszi, hogy csak a jövő héten utazzanak Sevillába - valószínűleg a jelenleg kórházban fekvő Melis Zoltán szövetségi kapitánnyal együtt. A másik három versenyző ma indul a vb-re.

A betegséghullám nemcsak a versenyzőket viselte meg, hanem a szövetséget és az egész sportágat is, az evezősök többsége ugyanis saját vagy klubköltségen vesz részt a világversenyeken. A repülőjegyek árát valószínűleg visszakapják, de azt egyelőre nem tudják, hogy mi lesz a szállásra befizetett több mint hárommillió forintnyi összeggel.

Az alelnök arról is beszélt, hogy az elszámoláskor az eredmények is hiányoznak majd, az állami támogatást ugyanis többek között a világbajnoki pontok függvényében folyósítják. A szövetség eredetileg hét egység indítását tervezte, de jó, ha három lesz belőle. Esély volt arra, hogy három hajó érmes helyen érjen célba, kettőt a hatos döntőbe vártak, másik kettőt pedig a B döntő első három helyének valamelyikére.

Annak nem látták értelmét a vezetők, hogy beteg versenyzőket is utaztassanak, mert ilyen fizikai állapotban az előfutam után legfeljebb a reményfutamban evezhetnének egyet. Valószínűleg az orvosok sem engednék a részvételt, mert ilyen súlyos lefolyású fertőzés után egy hétig közösségbe sem mehetnek.

Sevillában azért nagy világbajnokság lesz, 57 ország több mint kilencszáz versenyzőjének részvételével. Az evezésnek tavaly óta magyar világbajnokai is vannak, a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység, ők jó eséllyel pályáznak a címvédésre.

Ételmérgezés miatt csak öten utaznak a vb-re
Döntött a desszert

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Népszabadság 2002.09.12
--------------------------------------------------------------------------------


Bencsik Gábor négypárevezős - szenvedő alany (kép: MTI - Kovács Tamás)
Az eredetileg tizennégy fősre tervezett csapatból mindössze öten utazhatnak el a vasárnap kezdődő, sevillai világbajnokságra, miután a válogatott tagjainak többsége szalmonellafertőzést kapott a dunavarsányi edzőtáborban. „A lehető legrosszabbkor történt a szerencsétlen eset, hiszen az érintetteknek így esélyük sincs arra, hogy folytathassák a felkészülést. A versenyzők hétfő este észlelték az első tüneteket, kedden pedig már szinte mindenki ágynak esett. A betegeket szerda reggel átszállították a budapesti László Kórházba, a kezelés ott folytatódik" - mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Kokas Péter, a szövetség általános alelnöke.

Az ágyat nyomók között van Melis Zoltán szövetségi kapitány is, aki így csak a jövő hét közepétől lehet jelen a vb-n. A világbajnoki címvédőként induló Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység szerencsére Szegeden tréningezett, és így nem evett a súlyos fertőzést okozó madártejből. Kettejükön kívül Székely Viktória (egypár) és a Pető Mercédesz, Pető Tímea könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes szerepelhet Sevillában, ahol egyébként ötvenhét ország 932 evezőse indul.

Géczi Gábor, a Sportfólió Kht. kiemelt edzőtáborokért felelős igazgatója szerint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kedden kezdte meg vizsgálatát a dunavarsányi edzőtáborban, és talán mára elkészül a jelentése. Hugyecz Ferencné, a sportkomplexum igazgatója úgy vélekedett, hogy amíg nem zárul le a vizsgálat, addig nem lehet megerősíteni az ételmérgezés tényét. „Az ÁNTSZ illetékesei kedden jelezték, hogy a konyhában nem észleltek szabálytalanságot, minden tiszta volt." A főzőhelyet a jelentés elkészültéig mindenesetre bezárták.

A madártej a gyanús
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Burkovits Ferenc, Magyar Hírlap 2002.09.11
--------------------------------------------------------------------------------

Lázzal és gyomorpanaszokkal küzd a hét végi, sevillai világbajnokságra készülő evezősválogatott a dunavarsányi edzőtáborban. Még szerencse, hogy a világbajnok Pető, Haller kettős Szegeden edz, mert valószínűleg ők is a gyengélkedők között lennének. Tegnap kora este csak annyi volt bizonyos, hogy az ÁNTSZ a helyszínen vizsgálódott. Szaplonczay Zsuzsa tiszti főorvos, a Pest megyei ÁNTSZ igazgatóhelyettese lapunknak annyit mondott, hogy munkatársai "most vannak a helyszínen, folyik a vizsgálat", de cáfolta a hírt, hogy zár alá vették volna a tábort. Dávid Imre, az evezősszövetség elnöke a madártejre gyanakszik. Mint mondta, hétfőn csapatmegbeszélésre utazott az edzőtáborba, és egész nap csak ott evett, és csupán madártejet, s éjszaka nála is jelentkeztek - hasmenés, kéz- és lábfájdalmak, valamint magas láz formájában - a tünetek. Az elnök szerint a fertőzés mind a hét egységet érinti, egyedül Székely Viktóriát nem, aki szerencséjére nem evett a tüneteket valószínűleg okozó madártejből. A válogatott csütörtökön indulna, ám nemcsak a versenyzők dőltek ágynak, hanem a hajószállítók is, így bizonytalan, hogy mikor és kik fogják útnak indítani Sevillába a csapat hajóit. És az elnök még azt sem tudja, hogy ki, illetve hány egység képviseli hazánkat a vasárnap kezdődő vb-n. Ami biztos: Pető és Haller ott lesz a versenyen.


Szalmonella „tizedelte" meg az evezősöket
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Népszabadság 2002.09.11
--------------------------------------------------------------------------------

A vasárnap kezdődő sevillai evezős világbajnokságra készülő magyar válogatott tagjainak többsége szalmonella-fertőzést kapott a dunavarsányi edzőtáborban, így az eredetileg tizennégy fősre tervezett csapatból csak öten utazhatnak.

„A lehető legrosszabbkor történt a szerencsétlen eset, hiszen az érintetteknek így esélyük sincs arra, hogy időben felkészüljenek. Hétfőn este észlelték az első tüneteket, majd kedden már szinte mindenki ágynak esett. Szerdán reggel átszállították őket a budapesti László kórházba, a kezelés ott folytatódik" - nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Kokas Péter, a szövetség általános alelnöke.


Közbeszólt a szalmonella,csak öt evezős utazik a vb-re
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Népszava 2002.09.11
--------------------------------------------------------------------------------

A megfogyatkozott különítmény első része (Haller, Pető Tibor, Székely) csütörtökön kel útra, a többiek várhatóan jövő kedden repülnek Spanyolországba.

— Természetesen így a célok is megváltoztak, a könnyűsúlyú egypárban tavaly ötödik Varga Tamás személyében éremesélyes versenyzőt kell itthon hagynunk, de ugyanez érvényes a Kulifai Krisztina, Barz Gitta kétpárra —jegyezte meg Kokas. — A Haller, Pető kétpárt mindenképpen a dobogóra várjuk, a többieknek pedig döntőbe kell kerülniük.

Haller Ákos, a címvédésre készülő sikerduó egyik tagja kijelentette: természetesen örül, hogy nem Dunavarsányban készültek a vb-re:
— Egészséges önbizalommal várjuk a versenyt, reméljük, sikerül megismételni tavalyi eredményünket.
EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK