FONTOS


 

A világbajnok Hallerék a Henley-regattán
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Nemzeti Sport 2002.07.04
--------------------------------------------------------------------------------

Haller Ákos és Pető Tibor, azaz világbajnok kétpárevezőseink is meghívást kaptak a hagyományos Henley-regattára.

Az 1839 óta megrendezésre kerülő viadalt egy London melletti kisvárosban Henley-ben, a Temze egyik mellékágán tartják, amelyre a hazai profi- és amatőrmezőny mellett az idén összesen tizenkét országból érkeznek versenyzők, köztük olimpiai és világbajnokok. Ez a verseny nem a nemzetközi szövetség égisze alá tartozik, több mint százötven éve szinte ugyanabban a formában bonyolítják le a küzdelmeket. A versenyen, amely egy hétig tart, egy 2124 méteres pályán K. O.-rendszerben mérik össze tudásukat a versenyzők. A kétpárevezősök között 16 kettős áll rajthoz, és remélhetőleg a magyar egység a döntőig menetel majd.

Haller Ákosék elődöntősök
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Délmagyarország 2002.07.06
--------------------------------------------------------------------------------

Tradicionális versenyre, a Londontól negyven kilométerre lévő Royal Henley evezős regattára kapott meghívást a kétpárban világbajnok egység, a Démász-Szeged versenyzője, Haller Ákos, valamint a váci Pető Tibor.

A kiváló egység a tizenhat párost felvonultató mezőnyben előbb a holland Kooij, Landman duót győzte le a 2111 méteres viadalon meggyőző fölénnyel, két és fél hajó előnnyel. A negyeddöntőben a brit páros, Worden és Turner következett, akiket szintén nagy különbséggel, két hajóval előztek meg.

Dani Zsolt, Hallerék edzője elmondta, hogy a tanítványoknak eddig a közepes, edzésszintű evezés is elég volt a négy közé jutáshoz. A verseny 1839 óta íródó történelmében az első magyar egység 1994-ben nyert, akkor Dani Zsolt és Mitring Gábor végzett az élen. Ma az elődöntőt, vasárnap pedig a finálét rendezik a Temzén.

Henley Royal Regatta, Henley
Férfiak. Kétpárevezős. A legjobb nyolc közé: Haller Ákos, Pető Tibor-K. Van der Koog, E. H. J. Landman, győz a magyar egység. A legjobb négy közé: Haller, Pető-H. F. W. Worden, P. J. Turner, győz a magyar egység.

A Haller, Pető kettős bejutott a Henley-regatta fináléjába
Az aranyért hajthatnak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Nemzeti Sport 2002.07.07
--------------------------------------------------------------------------------

Haller Ákos és Pető Tibor ezúttal is legyőzte soros ellenfelét, és bejutott a híres nemzetközi Henley-regatta döntőjébe. A világbajnok magyar kétpárevezős kettős - amely első ízben kapott meghívást erre a viadalra - az elődöntőben amerikai vetélytársát, a Wilhem, Beaton duót előzte meg. A mieink vasárnap a francia Vieilledent, Hardy egység ellen szállnak vízre az aranyéremért.

Henley Royal Regatta, Henley
Férfiak. Kétpárevezős. A döntőbe jutásért: Haller Ákos, Pető Tibor-Wilhem, Beaton (amerikai), győz a magyar egység

Haller, Pető: elvesztett döntő
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Délmagyarország 2002.07.08
--------------------------------------------------------------------------------

Könnyed siker az elődöntőben, majd nagy különbségű vereség a fináléban - így foglalhatjuk össze magyar szempontból röviden a Royal Henley evezős regatta hétvégi történéseit.

A kétpárban világbajnok duó, a Démász-Szegedi VE kiválósága, Haller Ákos, valamint a váci Pető Tibor ugyanis a második helyen végzett a hagyományos, tradicionális angliai viadalon. A Temzén, Londontól negyven kilométerre 2111 méter várt a tizenhat induló csapatra. Hallerék előbb egy holland, majd egy brit egység legyőzésével kerültek a négy közé. Itt sem volt megállás, az amerikai könnyűsúlyú válogatott pár, Beaton és Wilhelm sem tudta megakadályozni a magyarok fölényes győzelmét.

A vasárnapi döntőben a vb-második, francia Vieilledent, Hardy duó próbált revansot venni a Luzernben elszenvedett világbajnoki vereségért. A visszavágás sikerült, Dani Zsolt tanítványai a gallok mögött majd négy hajónyi távolságban értek célba.
EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK