FONTOS


 

Evezősök évadnyitója
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Fábik Tibor Sporthírek 2001.03.30
--------------------------------------------------------------------------------

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet és a Magyar Evezős Szövetség vasárnap immár 11. alkalommal rendezi meg az evezős évadot megnyitó gróf Széchenyi István Emlékversenyt a Margitszigeti budai Duna-ágában.

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet idén ünnepli jogelődjének, a Nemzeti Hajós Egylet megalakulásának 160. évfordulóját. A kerek évfordulóról való megemlékezés jegyében nemcsak a vízen, hanem a parton is több szórakoztató esemény várja a versenyre kilátogatókat és a sziget közönségét. A verseny
nemzetközi, több külföldi egyesület, illetve egyetemi klub is elfogadta a meghívást a regattára. Az egyetemi csapatok az evezés klasszikus számában, a nyolcasok versenyében indulnak.

A parton a verseny ideje alatt életmód tanácsadást tartanak, míg a fiatalabbaknak játszóház és légvár kínál szórakozást. Az érdeklődők "testközelben" is megismerkedhetnek az evezéssel: a vízen ősi gálya hajtása során, a szárazföldön pedig az amatőröknek és profiknak egyaránt kiírt ergométer sprintversenyekbe bekapcsolódva.

A verseny fővédnöke Demszky Gábor főpolgármester, védnökei pedig a XIII. kerület polgármestere valamint a Széchenyi Társaság.


Az évadnyitó programja:
10.00 ó.: megnyitó, hajókeresztelő
10.10 ó.: férfi nyolcas
10.20 ó.: családi csapatok versenye (3 futam)
10.50 ó.: serdülő vegyes négypárevezős
11.00 ó.: férfi négypárevezős
11.10 ó.: férfi nyitott túra kettes
11.20 ó.: férfi kormányos négyes
11.30 ó.: női négypárevezős
11.40 ó.: női nyitott túra kettes
11.50 ó.: diák nyitott túra kettes
12.00 ó: egyetemi nyolcas
12.50 ó.: eredményhirdetés

Hangulatos idénynyitó a Margitszigeten
A hazai élmezőny mellett külföldi csapatok is lapátoltak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSB, Nemzeti Sport 2001.04.02
--------------------------------------------------------------------------------

Az elmúlt években rendre fagyos légkörben zajlott az evezősök idénynyitója, a gróf Széchenyi István-emlékverseny. Két éve hóesésre ébredtek a versenyzők, míg tavaly a viharos erejű szél nehezítette meg a dolgukat. A vasárnapi időjárásnál ideálisabbat viszont elképzelni sem lehetett volna - nem véletlen, hogy a part mentén lelkes nézőközönség buzdította a szikrázó napsütésben lapátolókat.

A megalakulásának 160. jubileumát ünneplő Nemzeti Hajós Egylet igencsak kitett magáért a nagy napon, hiszen a viadalon való részvétel mellett az érdeklődők ergométerezhettek is, míg a gyerekek ugrálhattak a gumiasztalokon, vagy csúzdázhattak. A hangulatos megmérettetésről a hazai válogatott keret sem maradt távol, sőt, osztrák, jugoszláv és szlovák csapatok is rajthoz álltak.

11. Gróf Széchenyi Isván-emlékverseny, Margitsziget, Danubius NHE-evezőstelep

Férfiak. Nyitott túra kettes: 1. Ganz Villany EK A (Kocsis Norbert, Lőrinczy Péter, kormányos: Ariotonov Alex), 2. Külker EK B, 3. Ganz Villany EK C. Négypárevezős: 1. Danubius NHE A (Dalos Péter, Vanczák Gergely, Jakab Gábor, Borbély Tamás), 2. Műegyetem EC, 3. Esztergomi EHE. Kormányos négyes: 1. Műegyetemi EC B (Ádám Péter, Kerekes András, Nagy Balázs, Pichler Balázs, k: Duba Ádám), 2. Danubius NHE. Kormányos nyolcas: 1. Műegyetem EC (Ádám Péter, Kerekes András, Pichler Balázs, Nagy Balázs, Ambrus Gábor, Tevesz László, Horváth László, Nagy Csaba, k: Duba Ádám), 2. Danubius NHE A, 3. Universitat Klagenfurt (osztrák)

Nők. Nyitott túra kettes: 1. Ganz Villany EK A (Szécsányi Henriett, Sarlós Katalin, k: Szávin Márk), 2. Ganz Villany EK C, 3. Műegyetem EC. Négypárevezős: 1. Danubius NHE B (Alliquander Anna, Stift Edit, Buday Anna, Foltán Veronika), 2. Danubius NHE A, 3. VK Sintava (szlovák)

Egyetemi nyolcas: 1. Műszaki és Gazdaságtud. Egyetem (Bátor András, Varga Tamás, Jakab Gábor, Vanczák Gergő, Dalos Péter, Honti Krisztián, Kerekes András, Ádám Péter, k: Nagy Emese), 2. Universitat Klagenfurt (osztrák), 3. Győri Széchenyi István Főiskola

Családi kétpárevezős: 1. Esztergomi EHE A (ifj. Mármarosi Győző, Mármarosi János), 2. Esztergomi EHE B, 3. Esztergomi EHE C. Családi négypárevezős: 1. Külker EK (Kádár Júlia, Márkus Miklós, Márkus Péter, Márkus Ferenc), 2. VK Sintava (szlovák), 3. Ganz Villany EK. Családi kílbót: 1. Külker EK C (Lajkó László, ifj. Lajkó László, k: Lajkó Zsuzsanna), 2. Danubius NHE

EVEZÉS

KÉPEK

   

 
LINKEK